Gyöngyi
9 °C
9 °C

Új kommunikációs igazgató a NOB-ban

2009.03.05. 11:14 Módosítva: 2015-05-21 00:30:24

Mark Adams váltja Giselle Daviest a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kommunikációs igazgatói posztján. Davies, aki hat éven át dolgozott a NOB szóvivőjeként, tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a magánéletében és karrierjében is új fejezet kezdődik.

A 45 éves Mark Adams az utóbbi időszakban a genfi székhelyű Világgazdasági Fórum kommunikációs igazgatója volt, így többek között a hagyományos davosi világgazdasági fórum kommunikációját is irányította. Az ismert brit újságíró a londoni BBC, majd az ITV főmunkatársaként, később a Chanell 5 csatorna adásainak egyik vezetőjeként dolgozott, de Lyonban is tevékenykedett, ahol a hét nyelven sugárzott Pan-európai Televízió adásait irányította 250 fős stábbal.

"Örömmel fogadjuk Mark Adams kommunikációs szakembert a NOB igazgatói között - mondta Jacques Rogge elnök. - Sokoldalú, felkészült szakember, megfelelő tapasztalatokkal rendelkezik a fiatalok érdeklődését felkeltő hírközlésben, márpedig a mi egyik fő feladatunk éppen az ifjúság felé fordulás."