Nándor
7 °C
23 °C

Mexikóban indul az öttusázók Világkupa-sorozata

2009.03.23. 11:11

A lövészettel kombinált futást már sok helyen kipróbálták, tesztelték, de a mostani lesz az első igazán komoly erőpróba ebben a rendszerben. "Kis csapat utazik, mert drága a verseny, de mindenképpen szeretnénk látni, mások hogyan csinálják, hogy birkóznak meg az új szabályokkal. Hasznos lehet a jelenlét abból a szempontból is, hogy felmérjük az erőviszonyokat, már csak azért is, mert erősebb lesz a mezőny, mint például nálunk volt a február végi nemzetközi viadalon" - mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A Vk-fordulón Kasza Róbert, Marosi Ádám, illetve Tóth Adrienn és Kovács Sarolta indul magyar részről. Velük tart Szatmári László versenybíró is, aki - Pálvölgyi Miklós elmondása szerint - felvételeket készít majd a versenyről, és igyekszik minél több tapasztalatot gyűjteni a majdani itthoni rendezéshez. A versenyt megelőzően egyébként kétnapos felkészítésen esik át negyven bíró, aztán máris következik a teszt.

"Ha rugalmasan kezelik a jelenlegi szabályokat, akkor a jövő év elejéig kialakulhat egy gyakorlatilag végleges forma. A lényeg pontosan az lenne, hogy az esetleges vadhajtásokat levagdossák" - vélekedett a kapitány. A mexikóvárosi verseny csütörtökön a férfiak selejtezőjével kezdődik, majd pénteken a nők következnek, szombaton és vasárnap pedig a két döntőt rendezik. Az előzetes nevezések alapján hatvanas mezőnyökre lehet számítani. (MTI)