72 évesen tért vissza a kispadra Tatár Mihály

2009.03.26. 11:45 Módosítva: 2009.03.26. 11:48

Hetvenkét évesen visszatért Tatár Mihály, a huszadik század legjobb magyar férfi röplabdázója: a játékosként négyszeres, edzőként kétszeres bajnok legendás szakember a női NB I-ben szereplő TEVA-Gödöllői RC trénere lett.

"Játékosaim közül Vargáné Rácz Mártát, Hajdúné Kurucz Ágnest és Bajáriné Pesti Anikót jól ismerem, de természetesen a többieket is láttam már játszani, hiszen a közelmúltban is rendszeresen jártam a rangadókra. Pénteken mutatnak be hivatalosan a csapatnak, s hétfőn tartom az első edzést" - mondta Tatár, akinek megbízatása a bajnokság végéig szól, és az október 31-ig fegyelmi vétség miatt eltiltott Hollósy Lászlót váltja.

A szakember 1956 és 1973 között 265 alkalommal játszott a válogatottban. Az 1958-as Eb-n a legtechnikásabb játékosnak, az 1962-es vb-n a legjobb támadójátékosnak választották meg, emellett négyszer volt Magyarországon az év röplabdázója.

Tatár a kupagyőztes Vasas elleni bronzcsatában dirigálja majd a Gödöllőt, a három győzelemig tartó párharc április 21-én kezdődik.