Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Idén is oxfordi siker a Cambridge-Oxford evezősversenyen

2009.03.29. 19:51

A két ősi angol egyetemi város amatőr diákversenyzőinek évente egyszer megrendezett összecsapása az egyik legpatinásabb és legnépszerűbb sportesemény Nagy-Britanniában.

A Temze nyugat-londoni, kanyargós szakasza mentén, valamint a hidakon az idén negyedmillióan nézték a 4 mérföld és 374 yard, vagyis 6,779 kilométer hosszú futamot. Az oxfordi egyetem 75. győzelmét aratta, de az összesítésben még mindig a cambridge-iek állnak jobban: az 1829 óta - időnkénti megszakításokkal - megrendezett versenyek közül eddig 79-et nyertek meg.

Döntetlent egyszer hirdettek a sportrendezvény 180 éves történetében: 1877-ben, amikor a két hajó teljesen egyszerre érkezett a célba. A rekordot jelenleg Oxford tartja, 16:19 perccel; ezt 1998-ban állította be.

A meglehetősen erős ellenszél miatt most valamivel lassabb volt a verseny: a győztes együttes 17:02 perc alatt tette meg a Putney-híd és a Mortlake városrész közötti távot. Oxford annak ellenére győzött, hogy minden idők legnehezebb legénységével állt ki az idei futamra: a nyolc evezős átlagos testsúlya éppen 100 kilogramm volt, Cambridge 96 kilós átlagával szemben.

Az elmúlt évtizedben az oxfordiaknak megy jobban: a legutóbbi öt versenyből négyet, a legutóbbi tízből hetet ők nyertek meg. A 2009-es futamnak is Oxford volt a fő esélyese, mivel sokkal tapasztaltabb gárdát vonultatott fel, mint a rivális. Az oxfordi hajóban ülő új-zélandi George Bridgewater bronzérmet, a brit Colin Smith pedig ezüstöt szerzett a tavalyi, pekingi olimpia evezős versenyein. Az idei oxfordi csapatnak két kelet-európai tagjai is volt, a lengyel Michal Plotkowiak és a horvát Ante Kusurin személyében. (MTI)