Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Másodszor ütötték el az olimpikon evezőst

2009.04.06. 11:58 Módosítva: 2009-04-06 12:46:37

Egy éven belül másodszor szenvedett autóbalesetet Alliquander Anna, a sydneyi olimpián is szerepelt evezős, aki a januári ergométeres világbajnokságon aranyérmet szerzett.

"A közlekedési morálról én igazán hitelesen tudnék beszélni - mondta az MTI-nek az újabb kerékpáros baleset után már ismét edzésbe állt sportoló, aki civilben szakorvosi vizsgájára készül. - Tavaly egy autó vezetője kinyitotta az ajtaját, amikor mellette elhaladni készültem. Erős mellkasi zúzódásokkal több hetet voltam kénytelen kihagyni. A második esetnél egyszerűen elsodort egy kocsi; ezt az ütközést szerencsésebben megúsztam. Abszolút pihenőt ugyan egy napig sem tartottam, ám a teljes értékű edzésmunkához további hetekre van szükségem".

Alliquander legjobb esetben április 18-án indulhat először versenyen, célja, hogy visszakerüljön a válogatottba.

"Novák Zsófia, korábbi páros partnerem nem tudta időben teljesíteni Angliában az egyetemi kötelezettségeit, a könnyűsúlyú párosban való részvételéről ezért le kellett mondania. Így kerültem ismét képbe, a csepeli Hajdu Zsuzsával kell megpróbálnunk a minél jobb eredmény elérését. Mivel egyikünk sem túl könnyen hozza az 57 kilós súlyhatárt, az első nagy meccs a mérleggel lesz. Május elején a szegedi Simády Béla emlékversenyen, majd két héttel később Essenben lesz lehetőségünk a bizonyításra." (MTI)