Talmácsi Gábor csak tizedik lett Katarban

2009.04.12. 22:33 Módosítva: 2009.04.13. 15:10
Az időjárás közbeszólt Katarban, a gyorsaságimotoros-vb első 2009-es futamán. A 125 kcm-esek csak öt kört mentek, Talmácsiék a 250-ben 13-at. A magyar világbajnok élete első negyedliteres versenyén a táv feléig jól tartotta magát, a végén visszaesett. A Tóth Team tavalyi pilótája, Hector Barbera nyert.

Nem mindennapi körülmények között kezdődött a gyorsaságimotoros-világbajnokság első futama. Már az időmérő edzés is később indult a vihar miatt. A vasárnapi futamok első programját, a 125 kcm-esek versenyét a viszontagságos időjárás miatt le kellett fújni, alig öt kör után hirdettek győztest.

Az eső és a szél is elállt, de a közel 40 perces csúszás miatt 13 körösre módosították a 250 köbcentisek futamát, amelyben a Balaton Racing Team pilótája, Talmácsi Gábor a 6., a szintén Apriliával versenyző Tóth Imre a 18. helyről rajtolt.

Jól kapta el a rajtot Talmácsi, az első kanyar végén a harmadik helyen fordult. Mattia Pasini – Tóth Imre csapattársa – viszont bukott. Az első kör végén Barbera, Debon, Faubel, Talmácsi volt a sorrend.

Hatan léptek el a mezőnytől. Az említett négy versenyző mellett a francia Cluzel és a thaiföldi Wilairot motorozott a bolyban. Pasini feladta, Debon vezetett a második kör után.

Az edzések és az időfutam legjobbjai a táv felénél a vert mezőnyben voltak. Aojama a 9., Di Meglio a 10., Bautista csak a 11. helyen állt. Hat körrel a vége előtt nagyon leszakadt Talmácsi, a hetedik helyre esett vissza, Bautista viszont nagyon feljött, Debon visszaesett.

Négy körrel a vége előtt Hector Barbera vette át vezetést, a francia Cluzellel teljesen leszakították a mezőnyt. Talmácsi a 11. helyre esett vissza.

Hector Barbera, a Pepe World Team pilótája nyerte a végén a versenyt, pályafutása nyolcadik, a 250-esek között második futamgyőzelmét aratta. Talmácsi csak a 10. helyre ért be. A francia Cluzel karrierje legnagyobb sikerét aratta. Második lett, életében először állhatott fel a dobogóra. A harmadik helyre a tavalyi 125-ös világbajnok, Mike Di Meglio ért oda.

Előzőleg a 125-ösök futamát le kellett fújni, mert esőben és sötétben nem lehet versenyt rendezni, erről tavaly született megállapodás. Az utolsó befejezett kör, a negyedik alapján alakult ki a végeredmény.

Katar GP, a világbajnokság 1. futama

125 kcm: 1. Andrea Iannone (olasz, Aprilia) 8:37.245 p 2. Julian Simon (spanyol, Aprilia) 8:37.425 3. Sandro Cortese (német, Derbi) 8:42.456

250 kcm: 1. Hector Barbera (spanyol, Aprilia) 2. Jules Cluzel (francia, Aprilia) 3. Mike Di Meglio (francia, Aprilia) ...10. Talmácsi Gábor (Aprilia, Balatonring Team)