A sport, és ami sport szerű

Múlt vasárnap azt megtanultuk, hogy az a magyar, aki képes nyerítés nélkül végigállni a himnuszt. Overdose, a hungarikus csodaló futása egy sokkal fontosabb kérdést viszont nem döntött el. Azt, hogy mi tekinthető sportnak, és mi az a határ, amin túl valami más nevet kell találni annak az izének, amit bámulunk a tévében vagy megtekintünk élőben.

Vegyük az agárversenyt. Sport az? Az én válaszom egyértelműen nem. Pályán műnyúl után vágtató kutyákat elég nehéz sportembernek tekinteni, leginkább ugye azért, mert nem emberek. Overdose és versenytársai nagyjából ugyanazt csinálják, mint az agarak, azzal az apró különbséggel, hogy nem rángatnak előttük műnyulat, valamint ül rajtuk egy-egy ember. A műnyúl hiánya nyilvánvalóan nem elég a sporttá minősítéshez, így a megoldást a lovakon ülő emberekben kell keresnünk.

Aki a lósportot sportnak tartja, az éppen ezek az emberi szereplők miatt gondolja így. Az a ló nem szaladna olyan gyorsan, ha nem ülne rajta a zsokéja, és nem lenne edzője-gondozója, aki megtanítja mindenre, amit a vágtáról tudni kell, és még le is csutakolja - mondják a lósportot sportnak gondolók. Igenám, csak hát az agaraknak is van edzője-gondozója, akinek egész élete azzal telik, hogy négylábú tanítványait felkészítse a versenyekre. Ráülni nem ül rá a kutyára, mert nagyon helyesen látja, hogy az akkor nem bírna futni, ám ezen kívül pont ugyanazt teszi, amit a versenylovak edzői. Ha az állat mögött dolgozó ember számítana, akkor bizony a kakasviadal is sport lenne. Így tehát az egyetlen ember, akinek a szerepe valóban sporttá teheti a lósportot, csakis a zsoké lehet.

Pechünkre az a helyzet, hogy lehetetlen eldönteni, mire jó egy jó zsoké. A helyzet nagyjából ugyanaz, mint a Forma-1 rajongóival, akik éveken át tudnak arról vitatkozni, hogy Schumacher Ferrarijával Baumgartner Zsolt is világbajnok lett-e volna, illetve hogy Schumacher tudott-e volna legalább egyetlen futamot nyerni Baumgartner Jordanjával. Viszont akárcsak a Forma-1-ben, a megkérdőjelezhetetlen igazság hiánya nem akadályozhatja meg, hogy sommás véleményünk az ügyről. Én az enyémet azután alakítottam ki, hogy láttam Overdose vasárnapi belga zsokéját a futam után integetni. Azt nem állítom, hogy még csak nem is lihegett, de hogy lényegesen kevésbé fáradt el az erőfeszítésben, mint négylábú csapattársa, az elég nyilvánvaló volt. Én pedig azt szeretem, ha egy sportember egy nagy győzelem után el van fáradva.

A lósport (a galopp és az ügető) és a lovassport (díjlovaglás, díjugratás és társaik) közötti kényes különbségtétel nem véletlen ám. És a név mindkét esetben árulkodó. A lósportban ezek szerint a lóé a főszerep, a lovassportban meg a lovasé. Ebben persze van egy adag sznobizmus is, amely nyilván még a zsakettben műugrató arisztokratáktól ered, akik lenézték a rohanó lovakra fogadó prolikat, ám azt nehéz tagadni, hogy van valami igazság a tudatos megkülönböztetésben. A szerencsejátékkal egyébként nincs semmi baj. Tűnhet úgy, hogy a lósportot nem a testmozgás szeretete, hanem a nyerészkedés hajtja, ám valójában az a helyzet, hogy ez is éppen olyan elfogadható üzleti modell, mint a profi sport bármelyik válfaja.

És a műkorcsolya sport? A Forma-1, ha már egyszer meg lett említve? A sakk? Nincs egyértelmű válasz, az viszont biztos, hogy akit komolyan érdekel a sport, az köteles eldönteni, hogy mit tekint annak. Én egy sporttól azt várom el, hogy legyen benne testmozgás, ne pontozóbírók döntsék el, hogy ki a győztes, a győztes fáradjon el, ne csak a nyers erő döntsön, hanem a fej is, lehessen valakinek drukkolni, és ne kapjon benne szerepet semmiféle állat. Elfogadom az ezeken a követelményeken kívül eső akármiket is, és nem is nézem le ezek gyakorlóit és rajongóit, csak annyit szögezek le, hogy szerintem az nem sport. Sőt, még azt is elfogadom, hogy valaki mondjuk a focit ne tartsa annak. De az nem állapot, hogy az ég világon minden sport legyen, amit csak valaki annak hisz.