Ölben viszik a vívókapitányt az edzésekre

2009.04.27. 13:27
Négy hónap sem volt elég ahhoz, hogy akadálymentesítsék a tőrözőválogatott keretedzéseinek helyszínét. Szekeres Pál kapitány csak segítséggel mehet munkáját végezni.

A kerekesszékes Szekeres Pált november végén választották meg a tőrözők szakági kapitányának. Már akkor tudni lehetett, hogy a budapesti központi vívótermet akadálymentesítés nélkül nem használhatja a szakember.

szekeres pal

„Még ma is ölben viszik fel a versenyzők a terembe a kapitány urat” – kesergett Füleky András, a vívószövetség igazgatója a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) előtti konzultáción.

„Ha nem is ölben visznek, de kétségtelen, hogy fel kell hármuknak kapniuk a székemet. Vagy a fiúknak, vagy a lányoknak. Nevetséges ez a helyzet, mert azt mondták novemberben, hogy megvan a szükséges pénz, csak pár hét, és megvalósul az akadálymentesítés. Ezt a pénzt másra nem is lehet elkölteni, ezért különösen érthetetlen, miért nem történt még semmi, pedig háromszor vagy négyszer is szóltam már” – mondta Szekeres, aki nem szeretné sajnáltatni magát.

Az 1991-ben egy németországi balesetben derék alatt megbénult Szekeres úgy érzi, a férfiszakág a kinevezésével lendületet kapott, és bár kevés az esély az olimpiai részvételre, mindent megtesz érte.

Időközben ügyészségi vizsgálat indult a kapitányi kinevezések miatt, de ezzel nem foglalkozik, nyugalmat szeretne. Ami a női szakágat illeti, úgy látja: a két rutinos versenyző – Knapek Edina, Mohamed Aida – szülési kihagyása után vélhetően visszatér, így a fiatalokkal komoly erejű csapatot alkothat.

„Folyamatosan vizsgálnak, állok elébe, megválasztásomnál kimentem a teremből, jogszerűtlen eszközöket nem is alkalmazhattam” – összegzett.