Gyöngyi
9 °C
9 °C

Kell egy kiscsapat

2009.04.30. 08:53

Talán nem ez a legjobb pillanat, hogy bevalljam, de az a helyzet, hogy engem a jéghoki nem nagyon köt le. Furcsa, mert papíron nagyon jó kis sport, sőt, azt is belátom, hogy a gyakorlatban is az. Gyors és izgalmas, jól kitalált szabályokkal, amelyeknek köszönhetően csapatsportokban szokatlanul kis szerep jut a bíróknak. Az én ízlésemnek kicsit sokat áll a játék, de ezt kompenzálja, hogy minden meccsben benne van a tömegverekedés lehetősége, márpedig egymás fejét püfőlő, össze-vissza csúszkáló tréfás cirkuszi páncélt viselő férfiakért érdemes várni. A hoki mégsem tudott a szívemhez nőni, és nehogy bárki megsértődjön, inkább beismerem, hogy minden bizonnyal én vagyok a hibás, nem nevelték belém kisgyerekként, vagy egészen egyszerűen hülye vagyok az egészhez.

Mivel ez engem olyan nagyon nem érdekel, a magyar válogatott évek óta tartó, dicsőséges menetelésén kívül másra nem is nagyon szoktam odafigyelni. Még soha az életben nem néztem végig például egyetlen NHL-mérközést sem. És mivel maguk a meccsek sem ejtenek igazán rabul, a mostani világbajnokságon is inkább a körítéssel foglalkozom, mint Palkovics és Ladányi játékának elemzésével. Szerencsére egy A csoportos hokivébé van akkora esemény, hogy legyen mire figyelni.

Mert egy A csoportos hokivébé bizony nagy dolog. Ha az olimpiákat nem számítjuk, ez a legmagasabb presztízsű sportesemény az 1986-os focivébé óta, amin magyar csapat részt vehet. Minden tiszteletem vízilabdázóinké és kézilabdázóinké, de elég csak megnézni, hogy milyen és mekkora csarnokokban zajlanak egy hokivébé meccsei, kik a szponzorok, és hányan ülnek a tévékészülékek előtt.

A hoki a követelményei miatt (kell például hozzá jég) soha nem lehet olyan univerzális sport mint a foci, ám szemben a kézilabdával, egyrészt az amerikaiak is játszák, másrészt Montrealtól Helsinkin át Prágáig komplett nemzetek identitásának meghatározó része, ami így együtt elég is a sikerhez. Ennek a sikernek a részesei lenni, ami nekünk most végre összejött, óriási teljesítmény.

A magyar sport hagyományairól, hogy az ezüst már nem is csillog, és vagy annyi aranyat nyerünk, mint Helsinkiben, vagy jöjjön Mohács, eleget beszéltek már ahhoz, hogy ezzel kapcsolatban már örökké minden fárasztó szócséplés legyen. A csapatsportokkal is mindig ez volt a helyzet, klub- és válogatott szinten egyaránt vagy Aranycsapat kell, vagy inkább semmi, csak a nemzethalál. Ez a világbaknokság, amelyre szerencsére meglepően sokan odafigyelnek itthon, még olyanok is, akiket nálam is kevésbé köt le a hoki, és csak arról tudnak panaszkodni, hogy nem is látják a korongot, szóval ez a világbajnokság viszont talán elég lesz arra, hogy megmutassa, hol van a helye a magyar sportnak úgy általában.

Egy tízmilliós, nem különösebben gazdag országnak egyéni sportágakban van csak esélye világverésre, és talán néhány olyan csapatversenyben, amelyekben az igazán nagy országok nem indulnak teljes erőbedobással. Az igazán népszerű csapatsportágakban egyszer volt Budán kutyavásár, ami ebben a kontextusban nagyjából a 2004-es görög diadalt jelentette a foci EB-n.

Eszébe ne jusson senkinek bánkódni. Hokiban soha nem leszünk az első hatban, és ne jöjjön senki azzal, hogy öt éve a legjobb tizenhatra sem gondoltunk, mert itt azért más kaliberről van szó. Meg kell tanulni, hogy focivébén Paraguaynak, Egyiptomnak és Japánnak lenni is óriási élmény. Soha nem tartottam jó fejnek azokat a "drukkereket", akik minden tornán az aktuális szimpatikus kiscsapatnak drukkoltak, ha viszont az ember egy olyan nemzet fia vagy leánya, amely maga is büszkélkedhet egy szimpatikus kiscsapattal, akkor mindjárt más a helyzet.

Most mi vagyunk a szimpatikus kiscsapat az egzotikus színekre kifestett szurkolókkal, akiket mindig kedves fejsimogatással említ a torna hivatalos honlapja. A kanadaiaktól ugyan csúnyán kikaptunk, ám a szlovákok és a belaruszok elleni több, mint tisztes helytállás után egy rossz szavunk nem lehet. És nem lehet akkor sem, ha a torna végén kiesünk az A csoportból. Nagycsapat nekem ne hazudozzon, és igenis a győzelem legyen neki a fontos. Nekünk viszont most végre elég kell, hogy legyen a részvétel.