A comeback felesleges comebackje

A legbiztosabb jele annak, hogy Lance Armstrong visszatérése nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, éppen az, hogy újra nekifut a dolognak. A hétszeres Tour de France-győztes amerikai bringás három év pihenés után, 37 évesen próbálta újra megnyerni a legfontosabb kerékpárversenyt, és miután ez nem sikerült, bejelentette, jövőre ismét megpróbálkozik. Az amerikai idei próbálkozása volt a tizenkilencre húzott lap, és félő, hogy jövőre neki már nem is osztanak lapot.

Armstrong idén ugyan csak harmadik tudott lenni a Touron, ez azonban még így is egészen parádés teljesítmény, amire csak a legnagyobbak közé való lehetett képes. 37 év a relatíve későn érő kerékpárosok közt is öregnek számít, három év alatt mindenkinek berozsdásodnak az izmai, ráadásul Armstrong idei felkészülését a feje tetejére állította márciusi kulcscsonttörése. Mindezek ellenére tisztességes eredményt ért el a Giro d'Italián, és a Touron is csak az utóbbi három szezon legjobb bringása, a spanyol Alberto Contador, és a jövő nagy reménysége, a luxemburgi Andy Schleck tudták legyőzni. A nagy bajnokok azonban csak nyerni szeretnek, így a bronzérmet Armstrong inkább csalódásként élte meg, mint szépen csillogó sikerként. Pedig jövőre még kevesebb esélye lesz mint az idén, hiába sikerül esetleg zökkenőmentesen a felkészülés.

Nem lehet mindent arra a márciusi törött kulccsontra fogni, hiszen bár versenyezni nem tudott, az edzésben a baleset csak néhány napig hátráltatta. Így pedig nehéz vitatni a tényt, hogy Armstrong nem a körülmények szerencsétlen alakulása miatt lett harmadik az idei Touron, hanem egyszerűen azért, mert volt nála két jobb versenyző. Schleck csak a hegyekben volt erősebb nála, Contador azonban az időmérőkön is, amire előzőleg kevesen mertek volna fogadni. Ha az angol Bradley Wiggins kicsit okosabban osztotta volna be az erejét az Annecy-i időmérőn, Armstrong bizony a dobogóra sem fért volna fel. Nehéz elképzelni, hogy Contador, vagy pláne Schleck jövőre ennél gyengébbek legyenek, míg az amerikai ennyi idősen reálisan már nem számíthat arra, hogy tovább képes javulni. Az idei Touron ez a harmadik hely még szép eredménynek számított, ha azonban jövőre sem nyer, Armstrong már inkább fog tűnni fárasztó, az idők változásába belenyugodni képtelen öregembernek, mint a sportág valaha volt egyik legnagyobb alakjának. Ezért pedig nagy kár lenne.

A nagyon európai, a hagyományokhoz és a sportág legendáihoz betegesen ragaszkodó profi kerékpársport soha nem tudta megszeretni az amerikai bajnokot. Armstrong utoljára akkor volt a boly és az utakat szegélyező drukkerek megbecsült hőse, amikor sikeresen legyőzte a hererákot. Ezután hiába nyert hét Tourt egymás után, igazán népszerű soha nem tudott lenni. A Touron kívül más versenyen nem volt hajlandó indulni, hollywoodi barátaival pacsizott a szakaszok után, mindenkire sárga szilikonkarkötőt akart húzni és Nike-pipát rajzolni. Armstrong olyan Tourt akart, amilyen Amerikában lenne, ha ott rendeznék, ez pedig csak felidegesített sokakat, a franciákat pedig különösen.

Az idei Touron azonban más volt a forgatókönyv. Armstrong láthatóan megpróbált népszerű lenni, még integetni is hajlandó volt a rajongóknak. Pechére viszont azzal a valóban abszurd helyzettel találta magát szemben, hogy azzal a Contadorral kellett megküzdenie, aki mit ad isten, vele egy csapatban versenyzett. Na és itt van egy alapvető jótanács minden olvasónak, aki valaha is tervez csapatot igazgatni a Tour de France-on: mindegy, ki a az első ember, csak legyen előre megmondva. Az Astana kazah szponzora Contadorhoz húzott, a csapatfőnök Johan Bruyneel Armstronghoz, ennek eredményeként pedig csak a ködösítés ment sokáig, a feladatok világos kijelölése nem. Pedig az is megoldás lett volna, ha Armstrong a hét ember által segített első ember, Contador pedig a szabadúszó, és az is, ha ugyanez a helyzet, csak fordítva. A töketlen középút viszont csak súrlódásokhoz és a verseny előrehaladtával egyre komolyabb hisztikhez vezetett.

A Tour harmadik hetében, amikor már világos volt, hogy nem nyerhet, Armstrong egyre kevésbé foglalkozott a szimpatikus öreg bajnok imidzsének megőrzésével. A sajtóval csak küldöncökön keresztül beszélt, twitterét pedig leginkább vagdalkozásra használta, elsősorban szerencsétlen Contador ellen, aki meglepően nyugodtan viselte a sokszor kifejezetten sportszerűtlen nyomást. Közben Armstrongnak arra is volt ideje, hogy bejelentse, igen, jön jövőre is, már gründolt is egy csapatot, amelynek nyilvánvalóan az egész 2010-es szezonban egyetlen dolga lesz: segíteni megszerezni a nyolcadik Tour-győzelmét.

Hihetetlen teljesítmény lenne, ha sikerülne, ám jóval nagyobb az esély arra, hogy nem fog. Akkor aztán Armstrong csak magának köszönheti majd, hogy kikapott. A nagy bajnokok pedig vagy egyáltalán nem kapnak ki, vagy ha mégis, nem kérnek még egyszer a keserűségből, mint az a Miguel Induráin, aki amint öt győztes Tour után egyszer nem tudott győzni, egyből vissza is vonult. A jövő Contadoré és Schlecké, Armstrong pedig saját legendájának érdekében is jobban tenné, ha megelégedne a dicső múlttal.