Két éves eltiltást kapott három brazil atléta

2009.08.07. 19:17

Hiába vállalta magára a felelősséget azoknak a brazil atlétáknak az edzője, akik fennakadtak egy júniusi doppingvizsgálaton, az öt sportoló közül hármat pénteken két évre eltiltott a versenyzéstől a brazil sportági szövetség. Az öt sportolót, a sprinter Bruno Lins Tenorio de Barrost, Jorge Celio da Rocha Senát, Josiane da Silva Titót és Luciana Francát, illetve a hétpróbázó Lucimara Silvestrét egyformán június 15-én, versenyen kívül ellenőrizték, s valamennyiük mintáiban EPO nyomaira bukkantak.


Edzőjük, Jayme Netto csütörtökön úgy nyilatkozott, őt terheli a felelősség, mert ő engedte, hogy tiltott anyagot tartalmazó injekciókat kapjanak az érintettek, hozzátéve ugyanakkor, hogy jóhiszemű volt, nem ellenőriztette az injekciók tartalmát, amelyről azt hitte, hogy legális. Az öt sportolót foglalkoztató Rede Atletismo klub vezetője kiállt a lebukott versenyzők mellett, s az eset felelősének Nettót, valamint a másik trénert, Inaldo Senát nevezte meg.
Ez azonban nem befolyásolta a döntéshozókat, s mivel Bruno Lins Tenorio de Barros, Jorge Celio da Rocha Sena és Lucimara Silvestre nem kérte a B próbát, őket máris eltiltották, mégpedig 2011. június 14-ig.