Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

Nagy József tanítványa újra világcsúcsot úszott

2009.08.08. 10:52

Miután július végén, a római vizes vb-n a normálmedencés, azaz 50 méteres távon megdöntötte a világcsúcsot a 200 méteres női mellúszásban, péntek este rövidpályán állított fel új rekordot Nagy József kanadai tanítványa, Annamay Pierse ugyanebben a számban. A leedsi brit Grand Prix-n a 25 méteres medencében 2:16.83 perc alatt ért célba, míg az előző legjobb eredmény – ez év márciusa óta – 2:17.50 volt, s ugyancsak az ő nevéhez fűződött.

Megdőlt a világcsúcs a rendes 100 méteres női mellúszásban is: az amerikai Jessica Hardy hazája nyílt úszóbajnokságán, Federal Wayben teljesítette a távot 1:04.45 perc alatt. Az előző rekordot a római világbajnokságon július 27-én elért 1:04.84-gyel honfitársnője, az egyébként erdélyi felmenőkkel rendelkező Rebecca Soni tartotta.

Hardy egy nappal korábban 50 m mellen is csúcstartóvá lépett elő, akkor a 100-as előfutamban az első fordulónál mérték nála az új csúcsot jelentő, 29.95 másodperces időt. Ő az első, aki ebben a versenyszámban a nők között át tudta törni a félperces álomhatárt.

Remeklése azért is érdekes, mert most tért vissza július 29-én lejárt egyéves eltiltása után. A tavalyi országos bajnokságon akadt fenn a doppingvizsgálaton, mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó klenbuterol nyomaira bukkantak. Hardyt ezt követően két évre eltiltották, majd fellebbezését követően idén májusban felére csökkentették büntetését. (MTI)