Szilárda
-2 °C
7 °C

Összeszalad a világ

2009.08.14. 17:36 Módosítva: 2009-08-15 13:18:58

Szombaton kezdődik Berlinben 2009 legfontosabb sporteseménye, a 12. atlétikai világbajnokság. Egy focimeccs akkor is focimeccs, ha magyar bajnokiról van szó, és akkor is, ha a világbajnoki döntőről. Tudásbeli különbségek persze bőven vannak, a forgatókönyv azonban mégis nagyjából hasonló. Így van ez a legtöbb sport esetében is, az atlétikával azonban más a helyzet. Az atlétika, azon belül is különösen a közép- és hosszútávfutás úgy alakult, hogy szinte más sportnak tűnik, amikor év közben a jól fizetett európai Grand Prix-ken űzik, és másnak, amikor két- vagy négyévente sor kerül a nagy világversenyekre.

Kisebb mértékben, de az ügyességi számokban is hasonló a helyzet. Klasszikus fociedzői mondás, hogy teljesen felesleges egy nagy meccs előtt tizenegyeseket gyakorolni, mert azt az elmeállapotot, amit élesben megél a játékos, edzéskörülmények közt lehetetlen modellezni. Hiába volt Szergej Bubka minden idők legnagyobb rúdugrója, akinek világcsúcsait évtizedekig nem döntötte meg senki, pályafutása során csak egyetlen olimpiai aranyat tudott begyűjteni. 1984-ben a szovjett bojkottal peche volt, akárcsak 1996-ban egy sérüléssel, 1992-ben és 2000-ben viszont csak magának és gyenge idegeinek köszönhette, hogy még a dobogóra sem állhatott fel. Akik szeretik az ilyen jellegű drámát, amikor a tévé előtt is át lehet élni a sportoló félelmét a feladattól, azoknak a mostani vébéről a női magasugrást ajánlom.

A horvát Blanka Vlasic nem akkora klasszis, mint Bubka, versenyt elidegesekedni viszont talán senki nem tud nála megrázóbban. Vannak versenyzők, akikből a tét a legjobbat hozza ki, sőt, még annál is jobbat, amit egyáltalán elképzeltek magukról. Na, Vlasicnak semmi köze nincs hozzájuk. A tavalyi pekingi olimpia egyik legjobb versenyében például az esélytelennek tartott belga Tia Hellebaut élete legjobb ugrását produkálta, míg Vlasic egy hiba után képtelen volt javítani, csak az ezüst maradt neki. Ezt a teljesítményt pedig még meg is tudta fejelni azzal, hogy a 2008-as szezon utolsó Golden League-versenyén, amikor már a kezében érezhette az egymillió dolláros fődíjat, ismét képes volt kikapni. Vlasic ezt a formáját sikerrel mentette át 2009-re is, csütörtök este a pszichodrámák rajongóinak ott a helyük a tévé előtt.

Köszönhetően a szponzorok ármánykodásának, a győzelmen kívül mindent gyűlölő atlétáknak, a sűrű versenynaptárnak és az eltérő edzésterveknek, a világ legjobb sprintereinek összecsapására már csak nagy világversenyeken van lehetőség. Tavalyi pekingi győzelme után senki nem gondolta volna, hogy Usain Boltot a közeli jövőben bárki megközelítheti, az amerikai Tyson Gay formáját látva azonban semmi sem kizárt. Mivel rendes versenyen nem csaptak össze az idén, csak találgatni lehet, hogy a különböző körülmények közt futott, jobbnál jobb időeredmények mire lesznek jók Berlinben. Bolt továbbra is a 100 és a 200 méter favoritja, ám ha a médiában hónapok óta folyó nyilatkozatháború, valamint a jamaikai csapat körüli egyre nyugtalanítóbb doppingbotrányok esetleg összezavarják, Vlasicként roppanhat össze. Ahogy azt honfitársa és világcsúcstartó elődje, Asafa Powell már egyszer megtette, amikor Bolt felbukkanásakor gyakorlatilag leblokkoltak a lábai. Akárhogy is alakul, az elég valószínű, hogy szemben a pekingi futással, Boltnak most nem lesz mersze ellazsálni az utolsó métereket, és így nem csak remek versenyre, hanem akár egy újabb világcsúcsra is van esély vasárnap este.

Az igazi furcsaságokra azonban a közép- és hosszútávfutószámokban lehet számítani. 800 métertől a maratonig minden nagy futó már ahhoz van szokva, hogy olyan versenyeken fut kizárólag, ahol csak a küzdelem végén kell egyedül bizonyítania, addig csak az iramot diktáló nyúllal kell tartania a lépést. Az évközi nagy versenyek szervezőinek így jó, hiszen csak így van esély igazán jó időeredmények elérésére. A világversenyeken viszont nincs nyúl, így egészen más a versenyek taktikai felépítése és kimenetele. A kétfajta versenyzés közt lassan már akkora a különbség, mint a Tour de France-on az egyenkénti indításos időmérők, és a rendes, tömegrajtos szakaszok közt. Így jó időkre nincs esély, olyan elképesztően izgalmas versenyekre, mint a 2000-es olimpián a 10 000 méter döntője, annál inkább.

Akit meg az egész nem érdekel, viszont szereti, ha lobog a magyar zászló, az csak hétfő este nézze meg a kalapácsvetés döntőjét. Pars Krisztiánnak jó esélye van megszerezni a magyar atlétika első világbajnoki aranyát. Ráadásul kellemetlen utójátékok nélkül.