Pars Krisztián csak vb-4. kalapácsvetésben

2009.08.17. 17:58
A magyar atléta első helyen jutott a fináléba, de ott csak 77,45-öt dobott. Aranyra várták, esélye sem volt rá.

szombathelyi versenyző a legjobb eredménnyel, 78,68 méterrel jutott be a fináléba. A legnagyobb ellenfele az olimpiai bajnok szlovén Primoz Kozmus, aki legyőzte Pekingben is. A selejtezőt az olimpián is Pars nyerte.

A magyar idén mind a 18 versenyén győzött, egyedüliként dobott 2009-ben 81 méter felett (81,43), ezzel vezeti a világranglistát, de hétfőn alulteljesített.

A selejtezőből – két csoportban 33-an indultak – a legjobb 12 jutott a fináléba. Három sorozat után a legjobb nyolc még háromszor próbálkozhatott.

Pars Krisztiáné volt az első dobás, 75,51 méter. A német Esser folytatta, túlpörgette, hálóba ért, így is 68,07-re repült a kalapács. Az olimpiai bajnok Primoz Kozmus is rontott, 37 centivel dobott Pars mögött. Litvinov (74,50) és a horvát színekben induló Haklits András (72,60) is Parsnál gyengébben teljesített, majd jött a lengyel Szymon Ziolkowski, aki először dobott nagyobbat, mint Pars: 77,44.

Ziolkowski 2000-ben olimpiai bajnok lett, 2001-ben, Edmontonban arany, 2005-ben Helsinkiben bronzérmes a világbajnokságon.

pars451

Már csak harmadik volt Pars, az orosz Alekszej Zagornyi is túldobta, 76,11. A második sorozatban Pars második kísérlete nem sikerült, érvénytelent dobott.

A német Markus Esser második dobásával 76,27 méterre repült, feljött a harmadik helyre. Az olimpiai bajnok Primoz Kozmus átvette a vezetést, 79,74, Pars már csak az ötödik helyen állt.

Haklits András 75,12-öt dobott, Pars mögött maradt. Borzasztó lett Pars harmadik dobása is, hálót ért, érvénytelen lett.

Két rossz dobás után Pars Krisztián a 6. helyen jutott a nyolcas döntőbe.

pars450

A döntő körben Krivckij kezdett, aki nem dobta túl a korábbi 73,72-öt, Haklits András rontott, Pars Krisztián következett, akinek mindig az utolsó dobásai sikerültek korábban. A negyedik sorozatban 77,45 méterrel a harmadik helyre jött fel. Esser a hálóba vágta, Zagornyi is rontott.

Pars ötödik dobására a harmadikat rontotta, már csak egyetlen esélye maradt a javításra, jött a mindent eldöntő hatodik sorozat.

Zagornyi volt még veszélyes Pars Krisztiánra, nagyot dobott, 78,09-et, megelőzte a magyart, aki teljesen elizgulta a döntőt: hat dobásából a negyedik hálót ért, érvénytelen lett, negyedik helyen végezett 77,45-ös eredménnyel.

Ziolkowski 76,89-et dobott, így Primoz Kozmus - az utolsó dobástól függetlenül - a pekingi olimpia után világbajnoki címet is nyert. A szlovén végül utolsó dobásra is javított, 80,84-gyel győzött, második a lengyel Szymon Ziolkowski 79,30-cal, harmadik az Alekszej Zagornyij 78,09-cel.

Az eddigi magyar vb-érmesek, nyilatkozatok

1991, Tokió, 2. Bagyula István (rúdugrás), 3. Horváth Attila (diszkosz)

1993, Stuttgart, 3. Gécsek Tibor (kalapács)

1995, Göteborg, 3. Gécsek, 3. Ináncsi Rita (hétpróba)

1999, Sevilla, 2. Németh Zsolt (kalapácsvetés)

2003, Párizs, 2. Annus Adrián (kalapácsvetés), 2. Fazekas Róbert (diszkoszvetés)

2005, Helsinki, 3. Zsivoczky Attila (tízpróba).

Gyulai Márton, a magyar szövetség főtitkára csalódottan, de bizakodva értékelte a finálét: „Nem volt még lehetőségem beszélni Krisztiánnal. Láttam már egy-két kalapácsvető döntőt életemben, de ennyi hibát talán az összesben együtt nem láttam, mint most, s ebből sajnos mi is kivettük a részünket - mondta a Berlinben műsorközlőként is tevékenykedő főtitkár. - Nem szabad elfelejteni, hogy Krisztián tavaly október óta sérüléssel bajlódott, az idény eleji jó formája mostanáig tartott ki. Tíz éve ismerem őt, biztos vagyok benne, hogy ebből a negyedik helyből erőt és motivációt merít, s holnaptól már a jövő évi barcelonai Eb-re készül.”

Gécsek Tibor, Európa-bajnok, kétszeres vb-bronzérmes kalapácsvető, aki a helyszínen szurkolt Parsnak, az MTI-nek azt mondta, talán a szombathelyi dobó túlzottan akarta a sikert. „Technikailag nem állt össze a mozgása, ezért rontotta el az első dobásait - nyilatkozott Gécsek. – Sokan dobták a hálóba a szert, mindössze 3-4 méter széles lehetett a nyílás, biztos ez is zavarta. Azt gondolom, nagyon nagyon akarhatta a jó eredményt, talán ezért kicsit elsiette a dobásait, a gyorsaság hibákhoz vezetett. Neki a legrosszabb most. De még csak 27 éves, nagyon tehetséges, legközelebb majd megmutatja mit tud.”