Tökkel is futhasson a menyasszony

Minden idők legjobb atlétikai világbajnoksága lehetett volna a berlini, olyan sportteljesítményekkel, amiket élete végéig nem fog elfelejteni, akinek volt hozzájuk szerencséje. Természetesen a főszereplő Usain Bolt volt, három aranyérmével és két elképesztő világcsúcsával, mindehhez pedig olyan könnyed mosollyal és karizmával, amivel simán tehet annyit sportjáért, mint Lance Armstrong a bringáért vagy Michael Phelps az úszásért - még úgy is, hogy ő nem amerikai. Bolton kívül is voltak azonban lenyűgöző, ha a médiának és a laikusoknak kevésbé is eladható versenyek, Kenenisa Bekele most már nagyobb, mint Gebreselassie, és talán mindenkinél is, Iszinbajeva a lehetetlent is el tudta rontani, a mi pechünkre pedig Pars Krisztián jóval a tudása alatt teljesített. Még komoly doppingbalhé sem volt, és erre tessék, azzal kell fogalalkozni, hogy Caster Semenyának, a női 800 méteres síkfutás aranyérmesének mi van a lába közt.

Ha egy sportolónő férfias, az se ma nem hír, se nem volt az soha. A legtöbb sportág már olyan izomzatot igényel, amit kevesen tartanának a klasszikus nőiesség szimbólumának. Kőbán Ritát soha senki nem nevezte kecses kislánynak, a mostani világbajnokságon egymásal versenyző jamaikai és amerikai sprinternők duzzadó izomkötegeit is inkább képzeli el az ember matrózkocsmában, mint divatbemutatón. Az ég világon semmi gond nincs ezzel, nyerni csak így lehet. Még szép, hogy mindent megtesznek érte. Van azonban a női sportolóknak egy kisebb hányada, és különös módon a 800 méter valamiért vonzza őket Maria Mutolától kezdve a tavalyi évben hihetetlen időket futó, most jól lebőgő Pamela Jelimón át szegény Semenyáig, akiknél okkal vagy ok nélkül, de folyamatosan zörög a haraszt.

Férfiakat indítani női sportversenyeken mindig is nagy kísértés volt. A náci Németország egy Hermann Ratjen nevű férfit Dorának átkeresztelve nevezett be az 1936-os berlini olimpiára, majd az 1938-as EB-re, ahol sikeresen le is győzte az olimpiai bajnok magyar Csák Ibolyát. Csák akkor kapta csak meg az aranyérmet, amikor Ratjen lebukott. A hatvanas években szovjet színekben versenyző Press nővérek, a sprinter Irina és a dobóatléta Tamara gyanúsan férfias külseje adta meg végül a lökést a NOB-nak ahhoz, hogy 1966-ban bevezessék a kötelező nemi vizsgálatot. A Press nővérek hirtelen el is tűntek a nemzetközi versenyekről.

1999-ben a NOB eltörölte a nemi tesztelést, arra hivatkozva, hogy az megalázó és igazságtalan a női sportolókkal szemben. Harminc év alatt tanult annyit a világ, hogy evidencia legyen: nőket nem illik testileg-lelkileg kínozni. Viszont harminc év alatt az is viszonylag közismert lett, hogy a természet nem csak feketét és fehéret, férfit és nőt tud alkotni, hanem vannak bizony néha más esetek is. És itt kezdődnek a dolgok igazán bonyolódni.

Caster Semenya neméről ma semmit nem tudunk. Ő és a Dél-Afrikai Atlétikai Szövetség állítják, hogy nő, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség pedig csak annyit mond, hogy végeztek vizsgálatokat, de ezek eredményét még nem hozzák nyilvánosságra. Ami biztos: a menysszonynak nincs töke, hogy köznapi nyelvre fordítsuk le a bonyolult orvosi és pszichológiai problémát. Semenya valamelyik nemi kisebbséghez tartozik, lehet, hogy interszexuális, azaz mindkét típusú nemi szervei kifejlődtek bizonyos mértékben, lehet, hogy se nem XX se nem XY kromoszómája van, hanem XXY, lehet, hogy transzexuális, azaz nemi tudata éppen ellenkezője annak, amit biológiai teste mutat. Vagy más. Vagy, és ezt ne felejtsük el egy pillanatra sem, az is lehet, hogy Caster Semenya ugyanolyan nő, mint a vele egy döntőt futó másik hét atléta, akik közül többen nem voltak hajlandóak neki győzelme után gratulálni, néhányan pedig közölték is a sajtóval, hogy Semenya szerintük férfi, semmi keresnivalója nincs női versenyeken.

Nem tudom, a kedves olvasók mit gondolnak a világ legszerencsétlenebb életének, én mindenesetre biztos vagyok abban, hogy nem sok dolog lehet rosszabb, mint a többség által megkérdőjelezett nemiséggel felnőni egy dél-afrikai kisvárosban. Semenyának, akármilyen a teste és akármilyen a lelke, ez a sors jutott. Amint kiderült, hogy borzasztó gyorsan tud futni, a dél-afrikai sportpolitika vette szárnyai alá, és ők is dobták be a mélyvízbe, és abba az elképzelhetetlenük megalázó helyzetbe, amibe most Berlinben került. A felelősség az övék, és szégyellhetik magukat, amiért egy alig tizennyolc éves gyereket kitettek ennek a hercehurcának, ahelyett, hogy otthon, még a nagy nemzetközi megmérettetés előtt tisztáztak volna minden tisztázandót. Az pedig külön csúnya húzás, hogy most, a kétkedőket hallva rasszizmust és imperializmust kiáltanak.

Az a szomorú, hogy bármi lesz az ügy kimenetele, még ha a nemzetközi vizsgálóbizottság meg is esküszik, hogy Semenya pont annyira nő, mint akikkel együtt fut, a kabátlopási ügy már lefutott, és ezzel a dél-afrikainak karrierje végéig együtt kell élnie. Az érdekesebb kérdés az, hogy mi van, ha kiderül, Semenya valóban nem nő, viszont nem férfi, hanem a mai tudásunk szerint egyre táguló "egyéb" kategóriába esik. Hova álljanak a transzneműek? Hova álljanak a nővé operált férfiak? Ilyenre is volt ám már példa a sport világában, a kanadai hegyikerékpáros Michelle Dumaresq férfiként született, és nővé operálása óta rendre nyeri a versenyeket, amitől nőként is született sporttársai nem igazán boldogok.

Mi a jó megoldás? Mint az élet számos egyéb területén, ahol a nemi szervek vannak a középpontban, sajnos itt sincs olyan. Valaki biztosan boldogtalan lesz a végső döntéssel, márpedig itt előbb-utóbb komoly, átfogó döntésre lesz szükség, mert az az érzésem, hogy a globalizálódó, mind nagyobb emberanyagból merítő női sportban egyre gyakrabbak lesznek az ilyen kényes helyzetek. Nekem a legfairebb megoldásnak az tűnik, hogy először határozza meg a NOB, hogy ki a férfi és ki a nő, ami már magában is szép feladatnak tűnik. Aztán ha maradnak olyan nemi kisebbségek, amelyek nem illenek bele egyikbe sem, akkor tessék nekik olyan grandiózus sporteseményt rendezni, ahol ők is megmutathatják a világnak, hogy mit tudnak. Mert olyan nem lehet, hogy egy Caster Semenya-kaliberű zseninek sehol se legyen szabad futnia, márpedig nagyon úgy tűnik, hogy most sokan ezt szeretnék elérni.