Szilárda
0 °C
6 °C

Hadfi intésekkel esett ki a cselgáncs-vb-n

2009.08.30. 11:07

A 100 kg-os Hadfi Dániel egy vereséggel búcsúzott a rotterdami cselgáncs-világbajnokságon. A Honvéd Európa-bajnoka első mérkőzésén a brit Peter Cousinsszal került szembe, akit megvert eddigi egyetlen találkozójukon, a 2005-ös kairói vb-n. A második csata egyetlen értékelhető akciót sem hozott, a küzdő felek felváltva kapták az intéseket - lefelé húzásért, szabálytalan fogásért, fogásbontásért -, így jutottak egy egy-egy vazaariig. Aztán a vége előtt 33 mp-cel a bíró odahívta segítőit, majd rövid tanácskozás után negyedszer is figyelmeztette a 27 éves magyart, ami az ellenfélnek már ippont, azaz győzelmet jelentett.

Mivel a nagy versenyeken idéntől már csak a negyeddöntős vesztesek kerülnek vigaszágra, a 2007-ben vb-harmadik Hadfi helyezetlenül zárta a versenyt.