11 éve bomlik az elátkozott Tüskecsarnok

2009.09.29. 00:11
Augusztus végén építési engedélyt kapott a SYMA-csarnok mellé tervezett új budapesti konferencia-központ, ezért a vagyonkezelő Önkormányzati Minisztérium elállt az eddigi tervektől, így eldőlt, hogy turisztikai céllal sem fejezik be az eredetileg sportcsarnoknak szánt, félkész lágymányosi épületet. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egyelőre nem tud a fordulatról.

Egy éve úgy tűnt, heteken belül biztossá válhat a félkész lágymányosi Tüskecsarnok sorsa. Az akkori vagyonkezelői pályázaton egyedüliként indult cég – a kormány céljaival megegyezően – konferenciaközpontot tervezett a mostani torzóba, a tárgyalások azonban megfeneklettek, a pályázatot eredménytelennek nyilvánították. Azóta nem történt semmi, most pedig teljesen bizonytalanná vált a 11 éve befejezetlen épület sorsa: az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) lemondott a turisztikai célú hasznosításról és átadja vagyonkezelői jogát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek.

A Tüskecsarnok kívülről és belülről fotók: Barakonyi Szabolcs

Az ÖM kérdéseinkre adott válaszából kiderült, a minisztériumnak hosszú ideje megfogalmazott, kiemelt prioritása egy nagy befogadóképességű kongresszusi központ létrehozásának ösztönzése, ami egybevág a magyar turisztikai szektor igényeivel. Ezért is döntöttek úgy korábban, hogy a sportcsarnoknak szánt épületet ilyen funkcióval fejezheti be egy magánbefektető, és ezt a célt szolgálta a tavalyi, utóbb sikertelen pályázat is.

Az ÖM-nek azonban be kellett látnia, hogy kiemelt állami szerepvállalás nélkül nem mutatkozik magánbefektetői érdeklődés a létesítmény befejezésére. Azt a minisztérium válasza nem emelte ki, de korábban világossá vált, hogy a kormány nem lát lehetőséget arra, hogy jelentős állami forrást fordítsanak az épületre. Az utolsó szöget a konferenciaközpont-koncepció koporsójába az jelentette, hogy - hosszas bizonytalanság után - augusztus végén a SYMA Sport- és Rendezvényközpont megkapta a nagy befogadóképességű kongresszusi központ építésére vonatkozó hatósági engedélyt. Ez a beruházás – megvalósulása esetén – kielégíti a turisztikai szakma kongresszusi központ iránti igényét.

Az ÖM ezért úgy döntött, hogy a Tüskecsarnok turisztikai hasznosítási koncepciójától visszalép és kezdeményezi, hogy az ingatlanegyüttes vagyonkezelését vegye át az MNV Zrt, erről Varga Zoltán önkormányzati miniszter írásban is tájékoztatta az MNV Zrt. vezetését.

Az Önkormányzati Minisztériumhoz éppen az MNV-től irányítottak át érdeklődésünkre, a vagyonkezelő cég ekkor még azt mondta, az ÖM-mel egyeztetnek a jövőbeni hasznosításról. Az eredménytelen pályázat után a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) idén áprilisig adott időt az MNV-nek az újabb eljárás előkészítésére, a Nemzeti Vagyonkezelő az ennek keretében elkészült hasznosítási tanulmány alapján egyeztetett a minisztériummal.

Hiába fordultunk az ÖM álláspontjának ismeretében újra az MNV-hez, a vagyonkezelő még nem tud az újabb fordulatról: "Társaságunk egyeztetést folytat az Önkormányzati Minisztériummal, mint az ingatlan vagyonkezelőjével, de konkrét, érdemi döntésről nincs információnk, a minisztérium által jelzett szándéknyilatkozat, kezdeményezés még nincs az MNV Zrt. birtokában."

"A hasznosítással kapcsolatban - amennyiben az ÖM nyilatkozatát társaságunk kézhez vette - az MNV-nek ismételten, immár új megközelítésben meg kell vizsgálnia a lehetőségeket, a központi költségvetési szervek esetleges igényei, valamint a költségvetési források kereteinek megfelelően. A vizsgálat minimálisan 3 hónapot vesz igénybe, addig érdemi információval nem tudunk szolgálni" - zárult az MNV Zrt. közlése.

Egyelőre tehát annyi biztos, hogy kongresszusi központ nem lesz a lágymányosi torzóból, amivel egyetért a terület országgyűlési képviselője. A KDNP-s Rétvári Bence tavaly többször megszólalt az ügyben és hevesen bírálta az államot, amiért nem az eredeti terveknek megfelelően, vagyis nem sportcsarnokként fejezik be az épületet.

A XI. kerületben egyébként nem csak a képviselő érdeklődését keltette fel az épület. A szocialista polgármester, Molnár Gyula jelezte, Újbuda szeretné vagyonkezelésébe venni az ingatlant és azonnal kísérletet tenne a befejezésre – magánbefektető bevonásával. Az önkormányzat januárban írásban is kérte a Tüskecsarnok térítésmentes tulajdonba adását. Molnár kijelentette, sportcéllal biztos nem valósítható meg a beruházás, üzleti alapú hasznosítást tud csak elképzelni.

A Tüskecsarnok tizenöt éves szenvedéstörténete

A tetejére helyezett fénybeeresztők miatt tüskésnek tűnő épületet a 96-os világkiállításra kezdték el felhúzni 1994-ben. Az Expo idején kiállítótér lett volna, utóhasznosításként pedig egyetemi sportcsarnokként szolgált volna. Egyikből sem lett semmi, mert a világkiállítást egy évvel később lemondta a Horn-kormány. Az épület mellé tervezett uszoda építését, aminek a gödröt már kiásták, rögtön abbahagyták, a csarnok 1998-ban, egy ideiglenesnek vélt leállás után maradt félbe. Minderre elköltöttek 4-5 milliárd forintot, az azóta eltelt időben pedig még egymilliárdot az őrzésre és az állagmegóvásra. Később a különböző kormányok terveztek ide tornász-vb-t, úszó-Eb-t, de egyik sem valósult meg. A Gyurcsány-kormány 2007-ben úgy döntött, sportcsarnok helyett konferenciaközpontot alakítanak ki belőle, magántőke bevonásával. A pályázatot 2008 tavaszán írták ki, egyetlen jelentkező akadt. Az Atlantis Congress&Events Hall Kft. azt ígérte, az elkészülő épület a műfajában Maserati lesz. A konferenciaközpont mellett 200 szobás konferenciaszállót terveztek, a 2010 őszére elkészülő beruházásra összesen 15 milliárd forintot szántak. Az Atlantisnak meg kellett volna egyeznie a terület két korábbi vagyonkezelőjével, az ELTE-vel és a BME-vel. Az állam ugyanis nem kártalanította az egyetemeket, amelyek egykor sporttelepük egy részének átengedésével járultak hozzá a Tüskecsarnok megépüléséhez. Az Atlantis azonban nem vállalta a több mint egymilliárd forintos tételt, időközben beütött a gazdasági válság, így a vagyongazdálkodási tanács a pályázatot eredménytelennek nyilvánította.