Miskolc-rali: Aschenbrenner az élen

2010.04.24. 14:09 Módosítva: 2010.04.24. 15:06

Aschenbrenner György zárta a legjobb idővel a Miskolc-rali szombati öt gyorsasági szakaszát, az országos bajnokság második futamán. Aschenbrenner mögött Turi Tamás lett a második és ifj. Tóth János a harmadik.  A Miskolc-rali reggel hat órakor kezdődött a parasznyai gyorsasági szakasszal, majd további négy mért szakaszt bonyolítottak le, ezek közül Aschenbrenner hármat, Turi és a hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth egyet-egyet nyert meg. Az eredetileg tervezett hatodik gyorsasági "kommunikációs gondok" miatt maradt el.  A rali 2-ben, vagyis a második osztályban rendezett versenyen az egyik autó elsodort egy tiltott helyen ülő nézőt, aki lábsérülést szenvedett, mentő vitte kórházba.
A viadalt - a tervek szerint - 24 óra alatt bonyolítják le. A délelőtti mért szakaszok után pihenő, szerviz következik, majd este, 22 órakor folytatódik a száguldás, amely várhatóan vasárnap hajnali hat órakor fejeződik be. "Az éjszakai futamokon nem árt az óvatosság - mondta ifj. Tóth az MTI-nek. - A délelőtti versenyen sok por került a pályákra, így aztán a sötétben észre sem lehet venni, és máris kicsúszik az ember."

Eredmények (öt gyorsasági után):
1. Aschenbrenner György (Mitsubishi Lencer EVO IX) 27:53.3 p
2. Turi Tamás (Mitsubishi Lancer EVO IX) 27:45.0
3. ifj. Tóth János (Peugeot 207 S2000) 27:52.0