Schmitt Pál továbbra is MOB-elnök marad

2010.05.20. 09:47

Amíg el tudja látni a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki tisztét, addig marad ebben a funkciójában Schmitt Pál. Az Országgyűlés elnöke szerdán parlamenti dolgozószobájában fogadta a MOB-iroda munkatársait, akiknek - az olimpiai bizottság honlapjának csütörtöki beszámolója szerint - azt mondta: miután alkotmányjogászokkal konzultált és sehol sincs leírva, hogy a Parlament és a MOB elnöki tisztsége összeférhetetlen lenne, továbbra is marad az olimpiai bizottság élén. Erre azért is vállalkozik, mert a hazai sportéletben is több szervezeti változás várható, amelyekben a MOB elnökeként, az olimpiai mozgalom érdekében tevékenyen részt kíván venni.

„Bevallom, az utóbbi napokban nagyon sok változás történt életemben. Egy azonban változatlan, továbbra is hűséges vagyok, ragaszkodom az olimpiai mozgalomhoz” - jelentette ki kollégái előtt. A közeljövőt illetően jelezte, hogy a megfelelő finanszírozás hiánya miatt jelenleg veszélyben lévő olimpiai felkészülés helyzetében alapvető változás várható, s a sportági szakszövetségek számára igyekeznek biztosítani az olimpiai felkészüléshez szükséges forrásokat.