Valahogy bejut a négy közé Uruguay

2010.07.02. 18:00

Már nem hoz kétszeres pénzt, ha Uruguay legyőzi Ghánát, míg utóbbi győzelme több mint négyszeres pénzt ér. A döntetlennek is jobb a szorzója hármasnál. Uruguay-Ghána 20.30-tól élőben az Indexen.

Erről a meccsről lehetetlen úgy beszélni, hogy ne kerüljön elő 1970, Uruguay utoljára akkor volt vb-elődöntős. Afrikai csapat pedig eddig még soha, úgyhogy ennél nagyobb motivációs töltet nem kell a másik oldalon.

Uruguay idén még nem veszített meccset, a betonbiztos svájci védelmet is megingatták kiváló csatárai, három gólt vágva. Ghána a legutóbbi tizenhat meccsén a rendes játékidőben egy gólnál többet nem lőtt, ez egy olyan hosszú sorozat, hogy érdemes a megtörésére játszani.

Ha fölé teszünk, azaz két ghánai góllal 4,5-szeres a nyeremény, ha alá, vagyis most még egyet sem lőnek, 2,2-szeres.

Az uruguayi védelem nagyon összerakott, egy gólt kapott mindössze eddig a négy meccsen, nem lehetetlen, hogy Lugano irányításával megint lehozzák nullával.

Ghánából kulcsemberek hiányoznak – Ayew, Mensah -, Asamoah Gyan viszont a pályán lesz, bár őt is megrúgták az edzésen. Ha övé az első gól, hétszeres a kifizetés. Forlán neve mellett 5,5-szeres az odds, Luis Suarez hatszoros pénzt hoz. A csapat legutóbi három gólját az Ajax csatára lőtte.

Mindkét csapat hajlamos a durvulásra, és mivel a tét óriási, előfordulhat, hogy egy soksárgás meccset látunk (a játékvezető, a portugál Benquerenca is szereti osztogatni a lapokat). Nem véletlen, hogy nincs kétszeres szorzója a sok sárgának.

Bölöni László, miután megtudta a párosítást, azt mondta: „Uruguay valahogy bejut a négy közé.” Ha a hosszabbításban, akkor nyolcszoros a kifizetés, ha tizenegyesekkel, akkor tízszeres. Uruguay sokkal jobban használja ki helyzeteit, mint az USA, ha a ghánai védők hibáznak, bajban lesznek.