Jenő
3 °C
8 °C

Szabó-Csipesé a 100. kajak-kenu-Eb-arany

2010.07.03. 13:39
A magyar versenyzők egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek a szombat délelőtti 1000 m-es döntőkben a spanyolországi Trasonában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A győzelmet a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos duó szállította - ez egyben a sportág 100. magyar Eb-elsősége. A férfiak hasonló számában versenyző Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos kettős, valamint a Dombi Rudolf, Szalai Tamás, Kökény Roland, Hadvina Gergely összeállítású kajak négyes második, a kenus Sarudi Pál pedig harmadik lett.

Az ezer méteres döntők mindegyikében érdekelt volt Storcz Botond szövetségi kapitány csapata, elsőként a kajak egyesek között Kucsera Gábor szállt vízre. A Kőbánya SC sportolója a táv első felében a mezőny hátsó felében evezett, majd a második 500 m-en megpróbált felzárkózni, de végül nem volt esélye a dobogóra kerülésre, s hatodik lett. Ezzel az eredménnyel ugyanakkor nem lehet elégedetlen, hiszen a tavalyi kontinensviadalon nem került a fináléba, s csupán 18.-ként zárt. A számot ismét a címvédő és világbajnok német Max Hoff nyerte.

A kenu egyeseknél már a rajt előtt biztos volt, hogy nem lesz címvédés, a tavaly győztes, olimpiai bajnok Vajda Attila ugyanis sérülése miatt el sem utazott Trasonába. Távollétében Sarudi Pál képviselte a magyar színeket, s remekül helyt is állt, ugyanis féltávnál csak a hatodik volt, de a végére felkapaszkodott a dobogóra, s a német Brendel, valamint a francia Goubel mögött harmadikként zárt.

Már a női kajak egyesek döntője előtt abban reménykedett a magyar küldöttség, hogy megszületik a sportág 100. magyar Eb-aranya, hiszen a címvédő Kovács Katalin abszolút favoritként indulhatott. Nos a verseny végül csalódást hozott, a Domino-Honvéd klasszisa ugyanis enerváltan evezett, s végül még az első három közé sem sikerült bekerülnie. A számot Simon Miklós tanítványa, a brit Rachel Cawthorn nyerte, Kovácsnak pedig meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

A párosok között aztán némileg vigasztalódhatott a magyar tábor, a 11 év szünet után idén ismét együtt versenyző, rutinos Kammerer és Vereckei kajakpárosa ugyanis remek versenyzéssel lett ezüstérmes. A duó a németekkel és a spanyolokkal vívott nagy küzdelmet, s míg előbbit végül nem sikerült befognia, utóbbit megelőzte, így igazolta, hogy ennek a kettősnek lehet jövője annak ellenére, hogy immár mindkét tagja 32 esztendős. A kenusoknál Mike Róbert és Tóth Márton - akik a hazai válogatón a címvédő Sáfrán-testvéreket is maguk mögé utasították - a rossz rajt után szépen felzárkóztak, s bár az érmek sorsába nem tudtak beleszólni, a negyedik helyet magabiztosan szerezték meg.

Egészen a hatodik döntőig kellett várni, hogy végre megszülessen az első magyar arany az Eb-n, amely egyben a hazai kajak-kenu sport történetének 100. elsősége a kontinensviadalokon. A tavaly ugyanebben a számban második Szabó, Csipes kajakos duó ezúttal remekül osztotta be az erejét és 750 m-nél megkezdett hajrájával ott hagyta a mezőnyt. A végén aztán közel másfél hajóhossz előnnyel a riválisok előtt érkezett a célba a hajójuk, s a lányok megérdemelten ünnepelhették sikerüket - Csipes Tamara, az olimpiai bajnok Csipes Ferenc lánya pályafutása során először nyert felnőtt Eb-t.

A négyeseknél aztán újabb ezüstnek örülhetett a magyar tábor: a Dombi Rudolf, Szalai Tamás, Kökény Roland, Hadvina Gergely összeállítású kajakos kvartett, amely a legjobb idővel került a fináléba, egy nagyon szoros verseny után léphetett fel a dobogó második fokára. Győztek a németek, akik a szombat délelőtti döntők során kiemelkedtek a mezőnyből.

A szombat délelőtti zárószámban a Széles Gábor, Varga Dávid, Vass András és a Kozmann Györggyel Pekingben olimpiai bronzérmes Kiss Tamás alkotta fiatal kenus négyes az ötödik helyet szerezte meg a mindössze hét hajót felvonultató mezőnyben.

„Összességében nincs okunk panaszra. Egyedül Kovács Kati negyedik helye okozhat csalódást, a többiek az elvárásoknak megfelelően szerepeltek, és láttam néhány kiváló teljesítményt is - idézte a hazai szövetség sajtószolgálata Storczot. - A női K-2 leiskolázta a mezőnyt, tanítani való volt, ahogy megindultak a cél előtt 300 méterrel, onnantól csak a hátukat nézte mindenki. Nagyon szépen ment a férfi páros is, az előfutamok után biztos voltam abban, hogy vagy arany-, vagy ezüstérmet szereznek, az utóbbi sikerült. Borzasztóan örülök a fiú négyes sikerének, évek óta nem álltunk dobogón ebben a versenyszámban, a srácok meghálálták a bizalmam. Sarudi Pali bronzérme is egyértelmű siker, úgy néz ki, hogy Vajda Attilán kívül még egy klasszis versenyzőnk van ezen a távon. Kucsera Gábor tud ennél jobbat, de így is csak nüanszokon múlt, hogy dobogós legyen. A kenu páros hozta magát, de azért szebb lett volna, ha érmet szereznek és egy fokkal jobbat vártam a C-4-es egységünktől is. A németek lehengerlően szerepeltek ma, jól látszik, hogy katonás rendben készülnek, minden versenyszámra megvan a specialistájuk. Nem hiszem, hogy a világbajnokságig nagyot zuhanna a formájuk, mi viszont még fejlődhetünk addig.”

Kajak-kenu Eb, 1000 méter, eredmények

Férfiak

K-1, Európa-bajnok: Max Hoff (Németország) 3:33.018, 2. Aleh Jurenyia (Fehéroroszország) 3:34.148, 3. René Holten Poulsen (Dánia) 3:35.228,...6. KUCSERA GÁBOR 3:37.183

K-2, Európa-bajnok: Martin Hollstein, Andreas Ihle (Németország) 3:11.283, 2. KAMMERER ZOLTÁN, VERECKEI ÁKOS 3:12.198, 3. Diego Cosgaya Noriega, Emilio Merchan Alonso (Spanyolország) 3:13.843

K-4, Európa-bajnok: Németország 2:54.016, 2. MAGYARORSZÁG (DOMBI RUDOLF, SZALAI TAMÁS, KÖKÉNY ROLAND, HADVINA GERGELY) 2:54.961, 3. Csehország 2:55.316

C-1, Európa-bajnok: Sebastian Brendel (Németország) 3:59.106, 2. Mathieu Goubel (Franciaország) 3:59.996, 3. SARUDI PÁL 4:00.786

C-2, Európa-bajnok: Szergej Bezuglij, Makszim Prokopenko (Azerbajdzsán) 3:34.115, 2. Alekszej Korovashov, Ilja Pervuhin (Oroszország) 3:34.745, 3. Lazar Silviu Dumitrescu, Victor Mihalachi (Románia) 3:34.930, 4. TÓTH MÁRTON, MIKE RÓBERT 3:37.315

C-4, Európa-bajnok: Oroszország 3:17.363, 2. Fehéroroszország 3:18.438, 3. Németország 3:19.084, ...5. MAGYARORSZÁG (SZÉLES GÁBOR, VARGA DÁVID, VASS ANDRÁS, KISS TAMÁS) 3:23.163

Nők

K-1, Európa-bajnok: Rachel Cawthorn (Nagy-Britannia) 3:58.346, 2. Franziska Weber (Németország) 4:00.806, 3. Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 4:01.276, 4. KOVÁCS KATALIN 4:07.861

K-2, Európa-bajnok: SZABÓ GABRIELLA, CSIPES TAMARA 3:34.659, 2. Juliana Salahova, Anasztaszja Szergejeva (Oroszország) 3:36.254, 3. Tina Dietze, Carolin Leonhardt (Németország) 3:38.769