Vass az egyéni döntőbe vágyik az rg-vb-n

2010.09.15. 15:11

Vass Dóra jó formában érzi magát, és reményei szerint bekerül a hétfőn kezdődő moszkvai ritmikus gimnasztika-világbajnokság 24 fős egyéni összetett döntőjébe.

„Jól sikerült a felkészülés és a legutóbbi két verseny is, így összességében elégedett vagyok az elvégzett munkával. Úgy érzem, most valamennyi szer jól megy, se kedvencem, se mumusom nincs. Bízom benne, hogy sikerül bekerülnöm a 24-be.” - mondta a magyar szövetség honlapján Vass a csütörtöki elutazás előtt. Vass mellett Forray Fanni és Szalóky Violetta, valamint az együttes kéziszercsapat indul a vb-n. Berek Irina szövetségi kapitány kiemelte: jó formában vannak a lányok, és reméli, hogy hibátlan gyakorlatokat mutatnak be.

A program:

Szeptember 20., hétfő: egyéni selejtező (karika, kötél)

Szeptember 21., kedd: egyéni selejtező (karika, kötél) és szerenkénti finálé (karika, kötél)

Szeptember 22., szerda: egyéni selejtező (szalag, labda)

Szeptember 23., csütörtök: egyéni selejtező (szalag, labda) és szerenkénti finálé (szalag, labda)

Szeptember 24., péntek: egyéni összetett döntő

Szeptember 25., szombat: együttes kéziszercsapat selejtező (öt karika, szalag-kötél)

Szeptember 26., vasárnap: együttes kéziszercsapat döntők (öt karika, szalag-kötél)