Bolt abbahagyja, ha minden célját eléri

2010.09.17. 13:14

Usain Bolt, a férfi 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcstartója elképzelhetőnek tartja, hogy a 2012-es londoni olimpia után nem indul többet a sprintszámokban. „A következő olimpián biztosan ott leszek, aztán majd eldöntöm, hogyan tovább - nyilatkozta Sydneyben a jamaicaiak többszörös világ- és olimpiai bajnoka. - Az edzőm biztosan szeretné, ha folytatnám, ám én mindenképpen a csúcson akarom abbahagyni.”

A 24 éves vágtázó Michael Jordant hozta fel példaként: „Megkérdeztem tőle, miért vonult vissza, s azt válaszolta, hogy mindent elért, amit akart, nem maradt több célja. Én is hasonló módon szeretném befejezni, ezért ha Londonban minden úgy alakul, ahogy tervezem, elképzelhető, hogy nem indulok többet.”

Bolt már korábban beszélt arról, hogy várhatóan karrierje későbbi szakaszában 400 méteren és távolugrásban is kipróbálja majd magát, így elképzelhető, hogy ezekre a számokra vált majd később. Az idén gyengébben teljesített futó, aki 100 méteren augusztusban két év után szenvedett vereséget, jelezte, azért nem indul az idei Nemzetközösségi Játékokon, mert nagyon rossz időpontban van, és sokkal fontosabbnak tartja, hogy a jövő évi világbajnokságra készüljön.