Jógától megy jól a futball, ugye, Ryan?

2011.05.24. 14:50

Ryan Giggs 2008 óta újra jó formájában futballozik, sőt, ha lehet, 37 évesen ebben a szezonban még rátett egy lapáttal, második virágkorát éli. Nem kétséges, hobbija, a bikram jóga segít legyőzni az öregedést, de az elmúlt jó félévben más valaki is jól hatott a korára.

"Ryan itt lesz jövőre is, 38 évesen, sőt, nála már nem lehet tudni, meddig folytatja" - nyilatkozta a Manchester United edzője legnagyszerűbb futballistájáról, amikor a középpályás jó egy hete tizenkettedszer nyerte meg a klubbal a Premier League-et.

Giggs Ferguson összes bajnokcsapatának tagja, három éve folyamatosan klasszis szinten játszik. 37 évesen nem lehet könnyű felvenni a PL színvonalát, de aki követte a szélsőből lett középpályás karriejét az utóbbi években, és főleg múlt augusztus óta, láthatta, hogy a walesi gyorsult.

Elméletileg ilyen korban ez már lehetetlen, Giggs állítja, a bikram jógának köszönheti, amit azért kezdett el és művel rendszeresen már öt-hat éve, hogy lelassítsa öregedését, különleges módszerekkel eddze izmait.

Azt persze nem tette hozzá, hogy 2010 szeptemberétől más is gerjesztette szervezetét: a 28 éves exszépségkirálynő, Imogen Thomas, akivel fél éven át titokban viszonya volt.

ryan

Nem kétséges, a jóga csodákra képes - Giggs nemrég egy dvd-t is kiadott, amin gyakorlatait mutatja be -, de a csúcsformához azért a hölgynek is lehet köze. Pláne, hogy a klasszis a meccsek előtt töltött rendszeresen néhány órát a szexbombával, amikor az idegenbeli rangadók felvezetéseként hotelszobájába rendelte.

Giggs 2009-ben az Év Játékosa lett, de az elmúlt kilenc hónapban annál is jobban játszott. Egyszerűen nem működött a United középpályája, ha ő nem volt ott. Különösen a legnehezebb meccseken, a Chelsea elleni BL-rangadókon volt formában, Londonban olyan gólpasszt adott Rooneynak, amilyenről húsz éve híres lett, a visszavágót két zseniális asszisztjából döntötték el. A Schalkénak idegenben a BL-elődöntőn gólt lőtt, majd a Chelsea elleni, bajnokságról döntő mérkőzésen a meccs emberének választották, ekkor Nemanja Vidicset szolgálta ki a szerb fejesgóljánál.

Giggs a jógának köszöni második virágkorát, de Ferguson edző meg a United-drukkerek azért küldhetnének egy csokor virágot Imogennek is.