Tiger Woods nem indul a US Openen

2011.06.08. 15:02

Tiger Woods kedden a Twitteren jelentette be, hogy sérülése miatt nem indul az idei US Open golfversenyen. „Nagyon csalódott vagyok. Rövid távú csalódottság a hosszú távú célok érdekében" - írja a GolfTV.

„Itt volt az idő, hogy hallgassak az orvosaimra, és tekintettel legyek a jövőmre is. Nagyon reméltem, hogy játszhatok, de ha így tettem volna,
nagy kockázatot vállalnék, és a sérülésem még akár súlyosabb is
lehetne. Remélem, hamarosan felépülök, és rajthoz állhatok majd
az AT & T versenyén, a két hátralévő kiemelt viadalon, és az év
további eseményein.”

Az egykori világelső bal lába az év első kiemelt versenyén, az
áprilisi Mastersen sérült meg, térdének ínszalagja, és Achilles-ina
egyaránt meghúzódott. Sérülését hosszabb ideje kezelteti, és a
játékkal is megpróbálkozott, de május közepén fájdalmai miatt
szinte azonnal fel kellett adnia a Players Championshipet.

Tiger 19 éves korában, 1995-ben játszhatott először a US Openen,
azóta minden évben megszerezte az indulás jogát. Három alkalommal
emelhette magasba nyertesként a serleget, ezekkel együtt 14 kiemelt,
Major-versenyen győzött.

Az USA Golf Szövetsége által rendezett versenyen 156 golfozó indulhat, és a világ minden táján rendeznek selejtezőket a több ezer
indulni szándékozónak. Tiger visszalépésével Michael Whitehead, az első tartalék állhat az elütőre.