Igazolások a pokolból

2011.06.27. 19:53 Módosítva: 2011.06.27. 20:32
A nyári holtszezonban minden drukker arról ábrándozik, hogy milyen igazolással válhatna kedvenc csapatából verhetetlen tizenegy. Ha létezik ilyen varázsütés, amely egyetlen jó húzással mindent jóra fordít, léteznie kell az ellenkezőjének is, amelytől minden összedől. Nézzük meg, kiknek a szerződtetésével lehetne villámgyorsan tönkretenni Európa legjobb csapatait. A példák szándékosan túlzók, de az is meglepő lenne, ha egyik sem bizonyulna legalább részben igaznak.

Az UEFA hat hónapra eltiltja a nemzetközi meccsektől, a vérig sértett Barton pedig a hazai meccseket is szabotálja. Újra elkezd inni, ráadásul a csábító londoni éjszakába rendszeresen magával viszi az alkoholt nem igazán bíró Chamakhot és Samir Nasrit. Amikor ezt Wenger és a csapatkapitány Van Persie számon kérik rajta, Barton a kamerák előtt fojtogatni kezdi a francia mestert, majd könyökével szilánkosra töri az őt megfékezni próbáló holland arcát. A sérülteknek és az alkoholistáknak köszönhetően az Arsenal megint nem bírja a szezon végi hajrát, és ismét nem nyer semmit. Wenger sajtótájékoztatón esküszik meg, hogy soha többé nem igazol 20 év feletti játékost, európait pedig egyáltalán nem.