Tokió hivatalosan is pályázik a 2020-as nyári olimpiára

2011.07.16. 12:21

A Japán Olimpiai Bizottság (JOC) szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy Tokió pályázik a 2020-as nyári olimpia rendezési jogára.

"Amikor legutóbb ötkarikás játékokat rendezhettünk, bebizonyítottunk a világnak, hogy talpra tudunk állni. Most hasonló céllal szeretnénk vendégül látni a sportvilágot" - mondta Cunekazu Takeda, a JOC elnöke arra utalva, hogy az 1964-es olimpiára a II. világháború után kellett talpra állnia a szigetországnak, idén pedig március 11-én földrengés és szökőár sújtotta Japánt.

A JOC fennállásának 100. évfordulójára rendezett ünnepségen személyesen jelen volt Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. "A NOB örül Japán kandidálásának, és sok szerencsét kíván a versenyben" - mondta a belga sportdiplomata.

Tokió 1964-ben első ázsiai városként adott otthont olimpiának, a 2016-os seregszemlére is jelentkezett, de végül alulmaradt Rio de Janeiróval szemben. A 2020-as játékok rendezési jogáért eddig Róma és Madrid szállt versenybe, illetve Isztambul és Doha gondolkodik a kandidáláson. A helyszínt 2013 szept