Szilárda
0 °C
6 °C

Végük lesz így a válogatottaknak

2011.07.26. 20:58
A világ fociválogatottjai egyre gyengébbek, a brazil és az argentin csapat a tavalyi világbajnokság után a Copa Américan is lelketlen, ötlettelen, kilátástalan teljesítményt nyújtott. Nincsenek egyedül, az intézmények szintjén is jól szervezett klubfoci most már talán végérvényesen lehagyta a korrupt nemzeti és nemzetközi szövetségek közt hánykolódó válogatottakat.

A 2011-es Copa América után Uruguay teljes lakosságát leszámítva két ember lehet igazán boldog a világ focijának állapotával: Maradona és Dunga. Szövetségi kapitányként az argentin illetve brazil válogatottal ők is ki tudtak esni a negyeddöntőben, és ők egy világbajnokságon voltak képesek erre a produkcióra. És nem is Uruguay és Paraguay, hanem legalább Németország és Hollandia ellen. A játékosként egyaránt világbajnok, edzőként pedig egyaránt reménytelen Dungán és Maradonán kívül viszont sok örömre senkinek nincs oka. Legfeljebb elfogadhatjuk, hogy a világ focija egyre inkább olyan, amilyennek ezen a Copa Americán láttuk. Válogatott-szinten egyre súlytalanabb.

Azzal még a latin futball elkötelezett ellenségei is egyet kell értsenek, hogy jó brazil és jó argentin válogatott nélkül a nagy nemzetközi tornák több szintet veszítenek presztízsükből. Igazán jó brazil vagy argentin válogatott pedig már régen nincs. Minden világbajnokság előtt arról szokás beszélni, hogy milyen foci várható el a sárga-kék és az égszínkék-fehér csapattól, ám ezek a várakozások most már 25 éve nagyon messze vannak a valóságtól.

Brazília Pelé óta nyert ugyan két vébét, ám sem az 1994-es, sem a 2002-es csapat nem azt a focit játszotta, amit brazilosnak szokás nevezni. Olyasmivel utoljára 1982-ben (kis jóindulattal 1986-ban) próbálkoztak, a közismerten hősies, ám végső soron tragikus eredménnyel. Argentína 1990-ben még bózótvágó késsel beverekedte magát a világbajnokság döntőjébe, igazán félelmet keltő csapatuk azonban már 1986 óta nincs.

A két dél-amerikai válogatott közösen süllyedt korábban elképzelhetetlen mélységekbe, és mindkét országban a foci valamennyi fontos szereplője felelős a szánalmas teljesítményért.

Felelősök délen

Hibásak a játékosok, akiknek a hosszú európai szezon után se kedvük, se energiájuk nincs küzdeni a nemzeti színekért. Most az argentinok legalább valamennyire igyekeztek összekapni magukat a hazai közönség előtt, a brazil sztárok flegmasága viszont egészen elképesztő volt. A Paraguay elleni tizenegyespárbajban bemutatott produkció után sok játékost a 2014-es, hazai rendezésű világbajnokság közelébe sem lenne szabad engedni.

Hibásak a klubok, amelyek vezetői mással sem foglalkoznak, mint a 19 évesen európai sztárcsapatoknak eladott ifjú zsenik vételárának elsikkasztásával. Brazíliában az általános gazdasági fellendülésnek köszönhetően most egy kicsit jobb a helyzet, az argentin klubfoci viszont romokban van, ahogy azt szépen illusztrálja a River Plate sorsa is. A kontinens egyik legnagyobb múltú csapata idén történelme során először kiesett az argentin első osztályból, miközben Buenos Airesben senki sem tudja, hogy hol az a sok pénz, ami az utóbbi években a klubhoz befolyt.

Hibásak természetesen a szövetségi kapitányok is, akik eleve azért kerülhetnek a jeles posztra, mert hazájuk legjobb edzői már nem vállalják a küzdelmet a politikusok beavatkozásával, a közvélemény irreális elvárásaival, a média nyomásával és a korrupt nemzeti szövetségekkel. A világ tele van jobbnál jobb argentin edzőkkel Bielsától Cúperig, a válogatott kispadjára mégis olyan fogalmatlan figurák kerülnek, mint Maradona vagy most Batista. Ez utóbbi a Copa América előtt azt ígérte, majd úgy játszik a csapata, ahogy a Barcelona, aztán félúton azt nyilatkozta, hogy tökösebbnek kéne lenni és visszatérni az argentin gyökerekhez, végül pedig egy teljesen összekavarodott csapattal, a középen játszatott szélsővel (Di María) és egy, a szezonban csak perceket focizó irányítóval (Gago) esett ki.

Messit is megviselte a kiesés

Brazil kollégája, Mano Menezes sem állt a helyzet magaslatán, és neki is  egy értelmes középpálya felállítása jelentette a szellemileg megoldhatatlan feladatot. Lehet, hogy tényleg Ganso az új Socrates, de ebből most nem láttunk semmit, az viszont biztos, hogy a teljesen ötlettelen Ramires és Lucas Leiva közös szerepeltetése egy brazil válogatottban gyakorlatilag bűncselekmény.

Végül pedig természetesen fejétől bűzlik a latin hal is, az argentin és a brazil futballszövetségeknél senkinek nincs nagyobb szerepe abban, hogy hazájuk válogatottja idáig süllyedt. Mindkettő úgy működik, ahogy ezekben az országokban az állami hivatalok szoktak, korruptan, kevéssé hatékonyan, barátokkal és üzletfelekkel felduzzasztva, élükön egy helyi kiskirállyal, akinek személyes érdekei mindig fontosabbak, mint az ország focija. Mégis, mit lehet várni attól az argentin szövetségtől, amelyet már 32 éve az a Julio Grondona vezet, aki az országot vezető katonai juntával is baráti viszonyt ápolt, büszkén hangoztatja antiszemita nézeteit, azért nem volt hajlandó támogatni a 2018-as angol vébé-pályázatot, mert szerinte a britek megszállva tartják a Falkland-szigeteket, mindennek a tetejébe pedig jó ötletnek gondolta Diego Maradonát, mint szövetségi kapitányt? Brazíliában sem jobb a helyzet, az ottani kiskirály, Ricardo Teixeira 22 éve vezeti a szövetséget, folyamatos korrupciós botrányok középpontjában.

Zsákutca északon

Talán ha a brazil és az argentin foci szereplői azt látnák, hogy hagyományos európai vetélytársaik fényévekkel előttük járnak, akkor összekapnák magukat, és megpróbálnák behozni a lemaradást. Erről azonban szó sincs, nagyon kevés kivétellel az európai válogatottak is súlyos válságban vannak – némelyik már évtizedek óta.

Régen volt már az, amikor drukkerek komolyan vitatkoztak arról, hogy a világ legjobb klubcsapatainak és válogatottjainak csatájából ki kerülne ki győztesen. Ma már senki nem kérdőjelezi meg, hogy a profin irányított, hatalmas pénzekből összerakott, a legmodernebb módszerekkel dolgozó, egész évben együtt edző európai sztárklubok bármelyike legázolna tetszőleges válogatottat.

A világ legjobb játékosai a nyári nemzetközi tornákon meg sem közelítik azt a szintet, amit év közben a klubjukkal mutatnak. Elég csak felidézni, mit produkált Messi, Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney a 2010-es dél-afrikai vébén, és mit szoktak nyújtani szerdánként és szombatonként a bajnokságban és a BL-ben. A tisztán profi sportokban az országúti kerékpártól a Forma-1-en át a kosárlabdáig a csúcsot már rég nem nacionalista behemótok, hanem multinacionális, nyereségorientált, globális cégek irányítják. Minden bizonnyal a foci is ebbe az irányba halad.

Nagyjából 1986-ig, a foci romantikus korszakának lezárásáig, minden nemzeti válogatottnak jellegzetes, messziről felismerhető, évtizedek alatt tökéletesített saját stílusa volt. Ma már szinte egyiknek sincs. Argentína és Brazília mellett nem világos, mit játszanak a svédtől olasz kapitányig kapkodó angolok, a Cruyffot és Van Bastent De Jong karaterúgásaira és Van Bommel bunkóságára cserélő hollandok, a teljesen ötlettelenül megöregedő, a dél-amerikai csapatoknál is kilátástalanabb zsákutcába jutott olaszok.

Összesen két válogatott van ma a világon, amely magas szinten, felismerhető stílussal, világos meggyőződéssel focizik. Egyfelől a spanyolok, akiknek nagy könnyebbséget jelent, hogy a csapatot arra a Piqué-Busquets-Xavi-Iniesta-Villa tengelyre építhetik, amely hétről-hétre együtt játszik a Barcelonában. Másfelől a németek, akik felismerve az egész európai társadalmat érintő változásokat, 2010-ben egészen más focit kezdtek el játszani Mesuttel és Samival, mint amit régen Franz-cal és Lotharral űztek.  Hogy a merész húzás eredményeket is hoz-e, még nem derült ki egyértelműen.

A karaván halad

Szemben a nyaranta napokra összerántott, fáradt, kedvetlen, stílus és identitás nélküli válogatottakkal, a nagy európai klubok mindegyikéről lehet tudni, hogy mit akar, amikor kiszalad a gyepre. Egészen világos, hogy focizik a Manchester United és a Barcelona, az Arsenal és a Milan. Az ő tornáikat legalább nem a velejéig rohadt FIFA, hanem a néhány fokkal jobb UEFA rendezi. Vezetőik felelős menedzserek, vagy legalábbis olyan milliárdosok, akik a saját pénzükkel gazdálkodnak, nem máséval.

A 2018-as és 2022-es világbajnokságot már évekkel megrendezésük előtt botrányok övezik. A FIFA megtisztulás helyett azzal van elfoglalva, hogy örökre eltiltson a foci környékéről mindenkit, aki Sepp Blatter diktatúrájával szembe mer menni. A legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy a nemzeti válogatottak, élükön a brazil és az argentin csapattal, egyre gyengébb produkciót mutatnak be a klubcsapatokhoz képest. Örülni nem feltétlenül kell ennek, de a 2011-es Copa América után ez van.