A kvótaszerzés a cél az öttusa Eb-n

2011.07.27. 09:12

Három érem remélt megszerzése mellett, illetve talán azt meg is előzve az olimpiai kvóták kiharcolásáért utazik a nyolcfős magyar versenyzői csapat a csütörtökön kezdődő angliai öttusa Európa-bajnokságra.

A kontinensviadalon a női és férfi egyéni verseny első nyolc helyezettje londoni részvételi joghoz jut. Így volt ez négy éve is, amikor Rigában Vörös Zsuzsanna, továbbá Horváth Viktor, Tibolya Péter és Balogh Gábor harcolt ki kvótát.

Az olimpián ugyan országonként és nemenként csak két-két öttusázó indulhat, ezzel együtt a cél az, hogy minél többen vívják ki a részvétel jogát, mert így a hazai szövetség az aktuális forma, valamint a korábbi eredmények alapján dönthet majd arról, kinek szavaz bizalmat.

Egy magyar egyébként már rendelkezik kvótával: Kasza Róbert két és fél hete megnyerte a Világkupa-döntőt, ezzel elvileg már nevezhető a londoni játékokra.

„Bízom benne, hogy a meglévő egy mellé a fiúknál további kettő kvótát szerzünk, és a lányoknál is összejön egy” - fogalmazta meg az alapvető elvárást az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Az Európa-bajnokságot a Londontól délkeletre található Gillinghamben, a Medway Park elnevezésű sportközpontban rendezik.

A magyar színeket Marosi Ádám, Demeter Bence, Kasza Róbert és Tibolya Péter, valamint Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn és Cseh Krisztina képviseli. A férfiaknál Tibolya, a nőknél Cseh lesz az egyéni induló. Az Eb első két napján a selejtezőket rendezik - a férfiak kezdenek -, majd a hétvégén a döntőkre kerül sor. A férfi és a női váltót egy napon, hétfőn bonyolítják le.

Magyar csapat, program, tavalyi eredmények

A csütörtökön kezdődő angliai öttusa Európa-bajnokságra utazó magyar csapat összeállítása, a kontinensviadal programja és a tavalyi, debreceni Eb dobogósai, illetve magyar helyezései:

A magyar csapat

Férfiak: Marosi Ádám, Demeter Bence, Kasza Róbert, Tibolya Péter (egyéni induló)

Nők: Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn, Cseh Krisztina (egyéni induló)

A program

július 28., csütörtök: férfi egyéni és csapatverseny, selejtező

július 29., péntek: női egyéni és csapatverseny, selejtező

július 30., szombat: férfi egyéni és csapatverseny, döntő

július 31., vasárnap: női egyéni és csapatverseny, döntő

augusztus 1., hétfő: férfi és női váltó

A tavalyi, debreceni Eb dobogósai és a magyarok helyezései

Férfiak:

Egyéni verseny: 1. David Svoboda (cseh) 5812 pont, 2. Samuel Weale (brit) 5776, 3. Stefan Köllner (német) 5732, ...11. Németh Róbert 5656, ...17. Marosi Ádám 5628, ...21. Kasza Róbert 5564. Tibolya Péter nem jutott be a döntőbe.

Csapatverseny: 1. Németország (Steffen Gebhard, Stefan Köllner, Delf Borrmann) 16.972, 2. Csehország (David Svoboda, Michal Michalik, Ondrej Polivka) 16.972, 3. Litvánia (Andrejus Zadnieprovskis, Edvinas Krungolcas, Justinas Kinderis) 16.932, ...5. Magyarország (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter) 15.408

Váltóverseny: 1. Magyarország (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert) 6206 pont, 2. Lengyelország (Bartosz Majewski, Symon Staskiewicz, Tomas Chmielewski) 6086, 3. Litvánia (Edvinas Krungolcas, Justinas Kinderis, Tomas Makarovas) 6062

Nők:

Egyéni verseny: 1. Amélie Cazé (francia) 5400 pont, 2. Lena Schöneborn (német) 5392, 3. Donata Rimsaite (litván) 5352, ... 5. Gyenesei Leila 5260, ...7. Tóth Adrienn 5228,...18. Kovács Sarolta 5068, ...31. Pataki Viktória 4816

Csapatverseny: 1. Németország (Lena Schöneborn, Eva Trautmann, Annika Schleu) 15624 pont, 2. Magyarország (Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta) 15556, 3. Nagy Britannia (Mhairi Spence, Katy Livingston, Heather Fell) 15464

Váltó: 1. Magyarország (Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta) 5366 pont, 2. Németország (Lena Schöneborn, Eva Trautmann, Annika Schleu) 5324, 3. Lengyelország (Paulina Boenisz, Sylwia Czwojdzinska, Katarzyna Wojcik) 5300