Marosi és Tibolya döntős az öttusa Eb-n

2011.07.28. 17:21

Marosi Ádám és Tibolya Péter is bejutott a férfiak szombati versenyének döntőjébe az angliai öttusa Európa-bajnokságon. A két magyar különböző utat bejárva biztosította helyét csütörtökön az első 18 között az A csoportban.

A 2009-ben egyéni világbajnok Marosi jól kezdett a vívásban, a folytatás azonban már nem igazán úgy alakult, ahogy szerette volna, 14 győzelemmel és 16 vereséggel éppen csak nyolcszáz pont fölé került. Az úszásban viszont a várakozásnak megfelelően a közvetlen élcsoportban végzett, így a kombinált szám előtt a kilencedik helyen állt. A lövészetekkel megszakított futásban egyszer sem forgott veszélyben a továbbjutása, stabilan őrizte pozícióját a mezőny első harmadában, s végül ötödikként ért a célba.

Az egyéni induló Tibolya kissé álmosan mozgott a pástokon a nap elején, utána viszont nagyon jó sorozattal - 18 győzelemmel és 12 vereséggel - kilencszáz pont fölötti eredménnyel fejezte be az első számot. Úszásban nem csúszott vissza jelentősen, mindössze egy helyet vesztett, és hetedikként várhatta az összetett szám rajtját. Abban azonban mindjárt az első megállásnál sok időt töltött a lőállásban, így figyelnie kellett a mögötte érkezőkre. Másodikra már jobban ment neki a lövészet, harmadikra viszont megint sokáig nem futhatott tovább, emiatt az utolsó ezer méteren oda kellett tennie magát. Végül a 14. helyen ért célba.

A B csoport - amelyben Kasza Róbert és Demeter Bence is szerepel - a program csúszása miatt magyar idő szerint 19 óra körül fejezi be a selejtezős versenyét.