Szilárda
0 °C
6 °C

Olimpiai bajnokot is behúztak a Hagyó-ügybe

2011.10.12. 16:43
Csapó Gábort bűnsegédként jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vízilabdázó érthetetlennek tartja a gyanúsítást, amelyet az ügyészség az utolsó pillanatban terjesztett elő a BKV 2,8 millió forintos reklámmegállapodása miatt.

Most novemberben lesz négy éve, hogy Antal Attila, a BKV egykori vezérigazgatója és Csapó Gábor, vízilabdázó olimpiai bajnok megállapodást kötöttek egymással. A BKV 2,8 millió forintot fizetett azért, hogy a Csapó Bt. az általa bérelt uszodában egy éven keresztül molinón népszerűsítse a közlekedési vállalatot. Ez a szerződés is része annak a 45 ezer oldalnyi vádiratnak, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség a múlt héten lezárt és amely alapja lesz a Hagyó-ügyben folytatott bírósági eljárásnak. A BKV-botrányban 21 embert gyanúsítanak.

Úgy tudjuk, hogy az ügyészség a Csapó Bt. névadóját és vezetőjét, az olimpiai bajnok vízilabdázót a szerződés miatt bűnsegédként jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg októberben, közvetlenül a gyanúsítási szakasz lezárását megelőzően. Az ügyészség szerint a szerződést Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes bizalmasának, Lelovics Ottónak a felhívására Regőczi Miklós BKV vezérigazgató-helyettes intézte.

Az ügy Futó Barnabás, Csapó Gábor ügyvédje számára nehezen értelmezhető. Az ügyészség szerint ugyanis a BKV-nak nem volt szüksége arra, hogy a uszodában hirdessen, ahol egyébként Csapó vízilabdaiskolája működik. A csavar és a vád alapja az ügyészség szerint az az ügyben, hogy Csapó Gábornak tudnia kellett volna, hogy a BKV-nak egyáltalán nincs szüksége arra a reklámfelületre, amire aztán kifizetette a 2,8 millió forintot.

A szerződés 2007 decembere és 2008 decembere közötti időszakra vonatkozott. Futó Barnabás szerint a maguk részéről teljesítették a szerződésben foglaltakat. Ez alapján a vízilabdaiskola felszerelésén megjelentették a BKV logóját, kitették a molinót és mindezt teljesítésigazolással bizonyították, "a munka el lett végezve". Futó szerint Csapó közismert ember, számos reklámban szerepel, felismerik az arcát, így nem különös, hogy reklámszereplőként használják.

A hatóságnak hatvan napja van rá, hogy vádat emeljen, utána a bíróságnak három hónapon belül meg kell tartania az első tárgyalást. Az ügyben megkérdeztük magát Csapót is, aki nem kívánt nyilatkozni.