Szilárda
0 °C
6 °C

Kamuti: Talán a vágyaimat fogalmaztam meg

2011.10.17. 09:50

Lehet, hogy inkább a vágyaimat fogalmaztam meg, amikor azt mondtam, hogy három-négy érmet és esetleg közte egy aranyat várok a magyar versenyzőktől a cataniai vívó-világbajnokságon - reagált az MTI-nek arra értékelésében Kamuti Jenő, a magyar sportági szövetség szakmai alelnöke, hogy a férfi párbajtőrcsapat által kiharcolt egyetlen ezüst jócskán alatta marad a hivatalos célkitűzésnek.

„Lehet, hogy nem volt reális, amit gondoltam, mert a célkitűzést én fogalmaztam meg, de utólag is azt mondom, ennél többet kihozhatott volna magából a válogatott. Ugyanakkor az is igaz, hogy sokkal jobb eredményre már egyre kevésbé számíthatunk, a mostaninál kicsivel jobb szereplés a reális elvárás, nagyjából itt a helyünk” - tette hozzá.

Kamuti kijelentette, hogy ebből a szemszögből nézve nem tartja katasztrofálisnak a helyzetet, s megemlítette, hogy a tizedikként zárt női párbajtőrcsapattól negyeddöntőbe kerülést remélt a szövetség, illetve a szakvezetés, de a női tőrözők, a férfi kardozók és elsősorban a férfi párbajtőrözők csapatban hozták, ami várható volt tőlük.

„A párbajtőröző lányokat nagyon sajnálom, mert az utóbbi időszakban több kellemetlenség hátráltatta őket. Szász Emese sérült könyökkel készült és vívott, bizonyos akciókat nyilván meg sem tudott csinálni, Takács Emesének pedig az egyéni versenyben kifordult a bokája. A férfi párbajtőrözők menetelése viszont a csapatversenyben mintaszerű volt, régen vívtak ennyire jól, ennyire szépen, mint most. Az elvesztett döntő más, a franciákkal szemben már van egyfajta fóbiánk, melyen időnként egy-egy vívó nem tud felülemelkedni. Egyébként a döntőben is nagyon szép akciók voltak, másoknak is tetszett, amit a páston láttak.” - elemezte a szereplést a szakmai alelnök.

Kamuti Jenő szerint a férfi kardozók mintaszerűen készültek fel a világbajnokságra, de jelen állás szerint eredményességben csak akkor tudnak előrelépni, ha extrán jól vívnak.

A szövetség szakmai alelnöke úgy véli, a londoni olimpián egy csapat nagy valószínűséggel ott lehet, de esetleg kettő vagy három is, emellett egyéniben négy-öt vívó képviselheti a magyar színeket. Az ötkarikás részvétel kiharcolására elsősorban a női tőrözőket tartja esélyesnek, mert férfi kardban alakulhatnak úgy a dolgok - az ellenfelek eredményei alapján -, hogy lemarad a válogatott a játékokról. Ebben az esetben Szilágyi Áronnak jók az esélyei, mellette pedig a párbajtőröző Szász Emese - amennyiben a női párbajtőregyüttesnek nem jön össze a kvalifikáció -, valamint Imre Géza és Boczkó Gábor, továbbá a kardozó Benkó Réka harcolhatja ki az olimpiai részvételt.

„A férfi párbajtőrözők példát mutattak, az együttes sikere értékes, mert ugyan Londonban ez a szám nem szerepel a programban, de ezzel együtt is övék volt a legnagyobb mezőny, ráadásul a következő olimpián megint ott lehetnek csapatban is.” - tette hozzá.

A magyar válogatott az Imre Géza, Boczkó Gábor, Somfai Péter, Szényi Péter négyes második helyével - a fehéroroszokkal és a hollandokkal holtversenyben - kilencedikként végzett a világbajnokság éremtábláján. Az olaszok (4, 3, 4) és az oroszok (4, -, 1) kiemelkedtek a többiek közül, a harmadik helyre a kínaiak fértek be (2, 2, 1). A következő teljes világbajnokságot, az olimpia utáni évben, 2013-ban Budapesten rendezik.