A világűrbe, az Északi-sarkra is eljut az olimpiai láng

2011.10.25. 17:38

Dmitrij Csernyisenko, a szervezőbizottság elnöke közölte, minden idők legnagyobb szabású fáklyaváltóján dolgoznak, a láng többek között a Nemzetközi Űrállomásra (IIS), és Oroszország legmagasabb csúcsára, az 5642 méteres Elbruszra is ellátogat.

A láng 2013. október 7-én érkezik Athénból Moszkvába, majd az onnan 9000 km-re lévő Vlagyivosztokba utaztatják. A 2014. február 7-én kezdődő játékokig hátralévő 123 napban aztán 40 ezer km-es útján végigjárja az egész orosz föderációt. "Ez megfelel az Egyenlítő hosszának, és nem tudom elképzelni, hogy valaha túlszárnyalják ezt a teljesítményt" - mondta Csernyisenko, hozzátéve: a fáklya a tervek szerint éppen 2014 településen halad majd át, és 30 ezer önkéntes vesz részt a stafétában.