A súlyemelő Nagy Péter hivatalosan is Universiade-győztes

2011.11.30. 10:33

A súlyemelő Nagy Péter hivatalosan is Universiade-győztessé lépett elő, miután a FISU, az egyetemi és főiskolás sportolók világszervezete tudatta a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel (IWF), hogy a kínai Sencsenben eredetileg első, de doppingolás miatt utólag kizárt egyiptomi versenyzőnek vissza kell szolgáltatnia az aranyérmet, amely a magyar ólomsúlyút illeti meg.

Az IWF szerdai közlése szerint a szegediek versenyzője azután kapja meg a medált, hogy azt az arab ország szakszövetsége visszajuttatja a FISU-nak.

Nagy Péter - aki a november első felében rendezett franciaországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a plusz 105 kilósok között összetettben a nyolcadik lett 415 kilogrammos egyéni csúccsal - az Universiade augusztus 18-i versenynapján 412 kg-ig jutott, akárcsak egyiptomi vetélytársa, Mohamed Masoud, ám riválisa kisebb testsúllyal mérlegelt, ami akkor és ott első helyet ért számára.

Nagy Péter előbbre rukkolása nyomán az egyetemi és főiskolás sportolók világjátékán szerzett magyar aranyak száma hatra nőtt: az úszó Cseh László három számban, Deák Nagy Marcell a 400 méteres síkfutásban, Szényi Péter pedig párbajtőrben végzett az élen.