Emma
3 °C
10 °C

Lovas duplázásra készül az asztalitenisz Top 12-ön

2011.12.02. 10:04

Idén először Budaörs, a Városi Uszoda, Sportcsarnok és Strand ad otthont az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságának, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenynek. A szombat-vasárnap rendezendő torna kvalifikációs tornáját a férfiaknál Magyar László nyerte meg Lakatos Tamás és a rangidősnek számító Vitsek Iván előtt. A nőknél Nagyváradi Mercédesz győzött a selejtezőben, rajta kívül Tóth Kata és Szvitacs Alexa harcolta ki az indulás jogát.

A torna társrendezője, a Budaörsi SC nemcsak házigazdaként, hanem Pergel Szandra révén a versenyben is érintett lesz. A játékos 2009-ben már elhódította egyszer a kupát, és most is esélye van a végső sikerre. A címvédő Lovas Petra és a pályafutása során eddig szintén egyszer győztes (2007) Póta Georginának is esélyes még. A mezőnyben lesznek többszörös bajnokok is: korábban Braun Éva ötször, Fazekas Mária és Molnár Zita pedig egyaránt háromszor bizonyult legjobbnak. A legelőkelőbb helyen jegyzett magyar játékos, Tóth Krisztina viszont távol marad a tornától.

A férfi mezőnynek is lesznek komoly hiányzói, a világranglistán legjobb helyen álló Jakab Jánost vállproblémái akadályozzák meg a részvételben, a tavalyi győztes Pattantyús Ádám pedig külföldi klubkötelezettsége miatt nem próbálhatja megvédeni címét. Vannak a résztvevők között olyanok, akiknek egy Top 12-elsőséggel teljes lenne a hazai éremgyűjteménye: Lindner Ádám és Muskó Péter egyaránt állt már a dobogó legfelső fokán az ob-n, és finalistaként volt már a Top 12-győzelem kapujában is, ennek a tornának az aranyérme azonban még hiányzik a vitrinjéből. A mostani mezőnyből Fazekas Péter rendelkezik a legtöbb győzelemmel, szám szerint kettővel, még 2001-ből és 2005-ből. Rajta kívül még két játékos végzett korábban a Top 12-es mezőny élén: Kosiba Dániel 2008-ban és Nagy Krisztián 2009-ben.

A szokásoknak megfelelően a résztvevők két hatos csoportban körmérkőzést vívnak egymással, majd az első két-két helyezett jut az elődöntőbe. A viadal egyébként egy három napig tartó asztalitenisz fieszta része lesz: az I. Decathlon Budaörsi Ping-Pong Fesztivál keretében kerül sor hétfőn a Budaörsi SC női csapatának SVS Ströck elleni BL-mérkőzésére, valamint amatőr és forgó bajnokságot is rendeznek az érdeklődöknek. A programot vasárnap egész napos játéklehetőség színesíti.

A Top 12 résztvevői

Férfiak: Fazekas Péter (Celldömölki VSE Swietelsky Wewelka), Hoffmann Tamás (Pénzügyőr SE), Kosiba Dániel (TTC Hagen Duisburg), Lakatos Tamás (KSI SE), Lindner Ádám (Crvena Zvezda STK), Magyar László (Waldegg Linz), Móricz Máté (Félegyházi ASI), Muskó Péter (Morez Saint Laurent), Nagy Krisztián (Frickenhausen TTC), Szita Márton (Celldömölki VSE Swietelsky Wewelka), Vitsek Iván (Szerva ASE Szécsény), Zombori Dávid (CPC Nizza)

Nők: Ambrus Krisztina (SV DJK Kolbermoor), Braun Éva (Postás SE), Fazekas Mária (Saarlouis-Fraulauteerm), Kertai Rita (Postás SE), Lovas Petra (TTC Berlin Eastside), Madarász Dóra (Univer KTE Kft) Kecskemét), Molnár Zita (Szekszárd AC), Nagyváradi Mercédesz (Postás SE), Pergel Szandra (Budaörs 2i SC), Póta Georgina (TTC Berlin Eastside), Szvitacs Alexa (Szekszárd AC), Tóth Kata (Univer KTE Kft.)

A program:

Szombat:

női egyes 1-3. forduló 10 ó

férfi egyes 1-3. forduló 10:45 ó

női egyes 4-5. forduló 15 ó

férfi egyes 4-5. forduló 15:45 ó

Vasárnap:

női és férfi elődöntők 16 ó

női és férfi döntő 17 ó