Emma
5 °C
8 °C

Verrasztó a legjobb idővel döntős 400 m vegyesen

2011.12.09. 11:11

Verrasztó Dávid az első, Cseh László pedig a harmadik legjobb idővel jutott a péntek délutáni döntőbe 400 m vegyesen az úszók lengyelországi rövidpályás Európa-bajnokságának második napján, Szczecinben.

Verrasztó óriási fölénnyel, az Eb honlapja szerint 4:06.34 perccel, míg a csütörtöki 200 m vegyesen aratott győzelme után Cseh 4:07.95-tel, összesítésben harmadikként érkezett célba, akárcsak a hazai közönség előtt szereplő Lukasz Wojt. Az osztrák Dinko Jukic volt délelőtt a második 4:07.93-mal.

A délutáni döntőkbe még csütörtöki teljesítményével bekerült 100 m férfi mellen Gyurta Dániel, a harmadik, Financsek Gábor pedig a tizedik - azaz még éppen döntőt érő - idővel.

100 m női vegyesen Verrasztó Evelyn - a 200 m vegyes csütörtöki ezüstérmese -, valamint Jakabos Zsuzsanna egyformán 1:00.66 perccel lett harmadik a selejtezőben, és került tovább a délutáni elődöntőbe, míg Joó Sára 1:03.37-tel összesítésben 24.-ként zárt és búcsúzott.

100 m férfi gyorson Takács Krisztián (48.11 mp) a 11., míg Kozma Dominik (48.14) a 12. lett, ám az országonkénti kettős megkötés miatt - nemzetenként csak ketten juthatnak tovább - idejük összesítésben a nyolcadik, illetve a kilencedik.

50 m férfi háton Bohus Richárd (24.87 mp) a 19. idővel bejutott a délutáni elődöntőbe. Bernek Péter - aki a nyitónapon 200 m háton bronzérmes volt - 24.92-vel 25. lett, és kiesett.

50 m női pillangón Tompa Orsolya 26.88 mp-cel 17. lett, és bekerült a legjobb 20-ba, míg Szilágyi Liliánát kizárták. 200 m női mellen sem Sztankovics Anna (2:30.18 p), sem pedig Ferenczi Fanni (2:30.47) nem lett finalista, előbbi a 28., utóbbi a 30. helyen zárt a kvalifikációban.