Cecília
3 °C
12 °C

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság tagjává fogadta az ICF-et

2011.12.16. 16:55

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) hivatalosan is a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) tagja lett. A hazai szövetség pénteki tájékoztatása szerint ezt a sportdiplomáciai sikert az ICF annak is köszönheti, hogy az idei, szegedi gyorsasági világbajnokság már a második olyan versenye volt, amelyen az ép sportolók mellett a paraszámok versenyzői is világbajnoki érmeket vehettek át.

„A visszajelzések szerint a MOL világbajnokságon a parakenu számokat nagyon magas színvonalon sikerült megrendezni, több mint 30 nemzet paraversenyzői jártak Szegeden, biztos vagyok benne, hogy ez a siker hozzájárult a bizottság döntéséhez – mondta Vaskuti István, az ICF első alelnöke. - Három éve rendezünk hivatalos parakenu versenyeket és máris teljes jogú tagjai lehetünk az IPC-nek, ez óriási siker. Figyelembe vették azt is, hogy a sportágunknak nagyon erősek a pozíciói az olimpiai programban, némelyik versenyszámban 70-80 nemzet sportolói állnak rajthoz és a kajak-kenu televíziós nézettsége is igen magas.”

Az IPC egy évvel ezelőtt döntött arról, hogy a kajak-kenu sportág 2016-tól felkerül a paralimpiai játékok programjára.