Ceglédnek adta olimpiai aranyérmét Szondy István

2011.12.29. 18:38

A ceglédi városi sportmúzeumnak ajándékozta olimpiai és világbajnoki érmeit - köztük az 1952-es helsinki játékokon csapatban nyert aranyat - a csütörtökön 86 éves egykori öttusázó, Szondy István.

Az első magyar olimpiai bajnok öttusa-válogatott tagja már korábban is adott át kupákat, érmeket és okleveleket a városnak, a legértékesebb darabokat azonban mostanáig megőrizte.

"Úgy gondolom, hogy jobb helyen lesznek itt az érmek, mint az én lakásomban, már csak azért is, mert így sokkal többen láthatják őket. Annyi megbecsülést kaptam a várostól, hogy ebből valamit vissza kell adnom" - mondta Szondy István a csütörtöki ünnepségen, melyen az érmeket Földi László polgármesternek nyújtotta át.
A relikviák mostantól a róla elnevezett teremben tekinthetők meg a városi sportmúzeumban.
Szondy István Cegléden úszóként és vízilabdázóként kezdte, majd a fővárosban öttusázóként és vívóként folytatta, végül lovasként fejezte be sikeres versenyzői pályafutását. Azon kevés magyar sportolók egyike, aki két sportág képviselőjeként szerepelt olimpián. Helsinkiben, 1952-ben tagja volt az első alkalommal ötkarikás aranyérmet nyert magyar öttusa-válogatottnak, egyéniben pedig bronzérmet szerzett. Négy évvel később a Melbourne helyett Stockholmban rendezett ötkarikás lovasversenyen vett részt, de helyezetlenül zárt.
Öttusa világbajnokságok során két arany-, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet gyűjtött.
1956-ban Németországba távozott, ahol előbb pincérként dolgozott, majd testnevelő tanári és edzői diplomáját hasznosítva tevékenykedett. Hosszú éveken át tanított a frankfurti Goethe Egyetemen és a vívószakosztály vezetőedzője volt. A német öttusa-válogatott felkészítésében is közreműködött. 1999 őszén végleg hazatelepült.
Pályafutása elismeréseként Berettyóújfalu és Cegléd városa díszpolgárává avatta.