Olivér
0 °C
4 °C

Overdose jövő vasárnap Dubajba repül

2011.12.30. 11:57

Életének első repülőútján, jövő vasárnap Dubajba utazik Overdose: „Még a római futam előtt neveztük Overdose-t, hiszen a határidő november 9-e volt - nyilatkozta a pannoniaoverdose.hu pénteki híradása szerint Mikóczy Zoltán a versenyló társtulajdonosa, hozzátéve, hogy a dubaji szezon egy 16 állomásból álló versenysorozat, amely január 5-én kezdődik, és március 31-én, a dubaji Világkupa napján fejeződik be. - Utóbbi a világ legmagasabb díjazású versenynapja, ahol 27 millió dollárt osztanak a futamok győzteseinek és helyezettjeinek. A Dubai World Cup Carnivalra annak 15 éves története során nemhogy Magyarországról, de Kelet-Európából sem jutott még el ló.”

A tulajdonosok Overdose bíztató római formáját látva döntöttek úgy, hogy végigversenyezze a téli szezont. Európában ilyenkor szünetel a galopp, és Hongkongba ugyan meghívták volna, de a szervezők csupán 26 nappal a verseny előtt jelezték, hogy egy 60 napos, Magyarországon kívüli karantén szükséges hozzá, így ez nem sikerült.

„Ascot után most egy másik nagy álom teljesülhet, ám hiába nagy szó erkölcsileg, óriási anyagi ráfordítást is igényel, amit egymagam nem tudtam volna vállalni - mondta Mikóczy Zoltán. - Így Overdose annak köszönhetően utazhat Dubajba, hogy tulajdonostársaim, a Pannónia Életbiztosító, az OTP, a MOL, az Euroinvest és a Közgép biztosítja az út és a több hónapos dubaji tartózkodás költségeit.”

A magyar ló eddig kizárólag Európában és mindig utánfutóval utazott a versenyekre. Overdose november 13-án Rómában győzött Group III-as versenyen. Előtte a Royal Ascoton versenyzett még júniusban, s kiváló futással negyedik helyen ért célba. A tavaly augusztusig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő ló 12 győzelem után savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, mellyel veszélybe került karrierje, ám 2010-ben vissza tudott térni. Tavaly augusztusban ugyan csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén, majd idei hoppegarteni sikere után a Haydock Parkban is, a Royal Ascoton azonban újfent bizonyította egyedülálló tehetségét.