A Vasas azonnal 100 milliót kap a kormánytól

2012.04.03. 13:13

A Vasas Sport Club százmillió, a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) tizenötmillió forintos rendkívüli kormányzati támogatást kapott a sportlétesítményeik fejlesztésére és fenntartására. A Vasas eddig elvégzett munkájuk jutalamaként tekint a most megkapott támogatásra.

Az április 2-ai Magyar Közlönyben található kormányhatározat alapján a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatból kap támogatást a két budapesti sportegyesület. A Vasasnak és az MTK-nak azonnali hatállyal kell folyósítani a pénzt. A kormányhatározat ezenkívül azt is előírja a nemzetgazdasági miniszternek, hogy 2013-tól legalább 100 milló forintot kell betervezni a költségvetésbe a Vasas Sport Club létesítményeinek fenntartásához.

A Vasas Sport Club elnöke, Markovits László azt mondta, tavaly októberben nyújtották be igényüket a támogatásra. A most kiutalt százmilliót jogosnak érzik. Jutalomként tekintenek rá, egyrészt eredményeikért, másrészt, mert 2004 óta három állami létesítmény (Fáy utca, Folyondár utca és Pasarét) vagyonkezelését végezték.

Nem adják

Az év elején német befektető szerette volna megvásárolni a futballcsapatot működtető gazdasági társaságot, a Vasas Futball Kft.-t, de az eladó visszalépett, mihelyst új magyar társaság jelent meg a színen, a Vasas Akadémia, akik szeretnék a futballcsapatot is. A múlt héten aztán az is kiderült, hogy nyárig elhalasztják a tranzakciót.

A klub, közleménye szerint az elmúlt hét évben – inflációt és fejlesztési költségeket nem beszámítva - legalább 1,4 milliárd forintot takarított meg az államnak azáltal, hogy saját erőből működtetik létesítményeiket. A korábbi 200 milliós működtetési költségeik ma már 382-re rúgnak, így a 100 millió is csak részben fedezi a kiadásokat. Az elmúlt hét évben a fenntartás mellett kétmilliárd forintos fejlesztéseket is végeztek a sporttelepeken. A klubelnök hangsúlyozta, a létesítményekre költik a pénzt, nem a krízishelyzetben lévő futballklubra.

A Vasas eddig állami támogatás nélkül működött, a nagy budapesti egyesületek közül egyetlenként. A társaságiadó-kedvezménnyel (tao) viszont közvetetten kaphatnak még állami pénzt, hamarosan egy kézilabda csarnokot építenek, a 450 milliós beruházás 70 százaléka lehet taós pénz. A felépülő csarnok szintén állami vagyonelem lesz.

Az Index megkereste az ügyben a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, de egyelőre nem reagáltak.