Ki a főnök, Mourinho vagy Kassai?

2012.04.26. 12:19

Ahogy az várható volt, a két megítélt büntető miatt elővette a nemzetközi sajtó Kassai Vikort a Real-Bayern BL-elődöntő után. Az exbíró Graham Poll szerint Kassai kompenzálni próbált, de a Marca furcsa módon még úgy sem kötött bele, hogy 11-est ítélt Ronaldóék ellen. Mourinho az első félidőben mutogatott Kassainak, de a magyar játékvezető világosan mutatta, itt most ő a főnök.

Kassai először a Realnak adott büntetőt (Alaba kezezéséért), aztán a Bayernnek (Pepe lökte el Gomezt).

A még a nem éppen a Real iránti elfogulatlanságáról híres madridi Marca szerint is jogos volt mindkét ítélet. Graham Poll, volt FIFA-bíró szerint viszont kifejezetten rosszul vezette a meccset, szerinte megpróbált kompenzálni: „A nagy nyomás befolyásolta a magyar bírót. Tudom, milyen ez, 2000-ben én is vezettem a két csapatnak. A Real Madrid kapott egy őrült tizenegyest, Alaba kezezése nem volt szándékos. Kassai az egészet csak fokozta azzal, hogy sárgát adott Alabának, ami miatt nem játszhat a döntőben. A drukkerek azt szokták mondani, ha a bíró téved, megpróbál kompenzálni. Ez történt a Bayern tizenegyesénél is, Gomez feldobta magát, miután Pepével érintkezett. Kassai esélyt sem adott a partjelzőinek, hogy segítsenek neki, ezért rossz döntések születtek" - olvasható Poll véleménye a DailyMailen.

Az angol játékvezető arról lehet ismerős, hogy a 2006-os vb horvát-ausztrál meccsén három sárgát is adott Simunicnak, de nem állította ki.

A keddi elődöntő visszavágó rendes játékideje 2-1 volt a Realnak, mivel az első meccset a Bayern ugyanennyire nyerte, hosszabbítás következett. Ott nem esett gól, így tizenegyesekkel dőlt el a párharc. A Realból hárman is hibáztak, így végül a Bayern jutott a Chelsea ellenidöntőbe, melyet saját pályáján játszhat majd.