Senkinek sem kell a budakalászi uszoda

2012.06.04. 19:30

Senki sem pályázott az évek óta húszszázalékos készültségi fokon álló budakalászi uszoda építésének folytatására, illetve az ingatlan üzemeltetésére, míg a helyi sportcsarnok működtetésére kiírt pályázat sikerrel zárult - közölte a település polgármestere hétfőn az MTI-vel.

Rogán László (Fidesz) elmondta: az "uszodatorzóval" kapcsolatban most először írt ki pályázatot az önkormányzati tulajdonban lévő Kaláz Kft., sikertelenül. A 2006-os öttusa Európa-bajnokság idején magánvállalkozásban elkezdett építkezés forráshiány miatt 20 százalékos készültségi foknál megrekedt, az egyre rosszabb állagú ingatlan azóta hajléktalanok tanyájává vált - tette hozzá a polgármester, aki szerint a létesítmény további sorsa egyelőre bizonytalan.

Az annak szomszédságában található sportcsarnok üzemeltetésére - a korábbi üzemeltetővel kötött szerződés múlt év végi lejárta miatt - kiírt pályázat sikerrel zárult. Rogán László tájékoztatása szerint a képviselő-testület legutóbbi ülésén hozott döntés értelmében az 1100 főt befogadó komplexumot a Szentendrei Kézilabda Egyesület bérelheti, illetve üzemeltetheti.

Budakalász polgármestere közölte: a városvezetés örül annak, hogy szakértői kezekbe kerül a nyolc éve épült, kisebb felújításra szoruló csarnok, melyben a sportpályákon kívül egyebek mellett kondicionálóterem, szolárium és szauna is található. Kiemelte, hogy a kulturális célokat is szolgáló létesítmény a magyarországi ritmikus sportgimnasztika egyik fellegvára.