Félelmetes felvétel a NASCAR-balesetről

2013.02.25. 10:44

Újabb felvétel került elő a daytonai NASCAR-hétvége egyik versenyén történt hatalmas balesetről, amely után huszonnyolc néző sérült meg a lelátóra csapódott autóalkatrészek miatt.

A sorozat második vonalának számító Nationwide Series versenyén Kyle Larson autója csapódott a pályát és a nézőteret elválasztó kerítésnek. A balesetben tucatnyi autó ütközött össze.

Az egyik néző által készített felvételen látszik, hogy Larson járművének kereke közvetlenül egy férfi mellett csapódott be, fél méteren múlt az élete. A környéken ülő nézők egyből a segítségére siettek, közben a pályamunkásoknak igyekeztek jelezni, hogy baj van.

Larson sértetlenül úszta meg a balesetet, de egy másik piltótát, Michael Annettet mellkasi sérülésekkel szállítottak kórházba. Azóta már őt is hazaengedték.

A hétvége főfutamán, a Sprinter Cup Series versenyén a sportág történetében először indulhatott egy nő az élről, Danica Patrick szerezte meg a pole-t. Az első osztály versenyzői sem úszták mag baleset nélkül, hatvan körrel a vége előtt Trevor Bayne autója fordult keresztbe az egyik kanyarban, öt másik autót is kiütött.

A futam az utolsó néhány száz méterig kiélezett volt, végül Jimmie Johnson ért be elsőnek, a pole-ból induló Danica Patrick nyolcadik lett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport