Ilona
16 °C
33 °C

Lábtoll-labda-vb: a legjobb négy között a férfi csapat

2013.09.04. 16:39

A vietnami lábtoll-labda-világbajnokság harmadik napján a csapat versenyszám csoportmeccseit tartották, a magyar férfi válogatott elsőként ment tovább, majd az elődöntőbe jutott.

A férfi csapatokat négy csoportba sorsolták. Magyarország Finnországgal és Tajvannal a D csoportba került. Egyik egység sem jelentett különösebb akadályt a Himmer János, Kleics Dávid, Nyisztor Zoltán, Pop Valentin, Wágner Gábor összeállítású csapatnak, két sima, 2-0-s meccsel csoportelsőként mentek tovább a legjobb nyolc közé.

A legjobb négybe jutásért a C csoport második helyezettjével, a régi rivális Németország csapatával mérkőzött viharos körülmények között (egyszer a termen keresztülfújó monszun, kétszer pedig áramszünet miatt állt a játék.) A németek kezdtek jobban és 21-18-ra nyerték az első szettet. A második játszmára feljavult a magyar csapat, és Himmer védhetetlen talpalásaival 21-13-al egyenlített. A döntő játszmában is a magyar válogatott volt a jobb, 19-13-nál ugyan megtorpant, az ellenfél 19-17-re felzárkózott. A németek egyenlíteni már nem tudtak, a magyar egység 21-17-re győzött. Az elődöntőben Vietnam lesz az ellenfél.

A női hármasban Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta, Vágó Henriett képviselték Magyarországot. A csoportmérkőzések során Kína és Makaó is nagy falatnak bizonyult számukra. A harmadik mérkőzésen Franciaország (Trang Nguyen, Mai Lan Khuc, Coralie Norec) ellen javítottak, és 19-21, 21-13, 21-7-re nyertek. Így csoportharmadikként a vb befejező napján az ötödik helyért mérkőzhetnek Olaszország válogatottjával.