Orsolya
7 °C
17 °C

Rekordlétszám lesz a Nike félmaratonon

2013.09.07. 09:35

A vasárnapi Nike Budapest Félmaratont rendező Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint már a rajt előtti napon, az előzetes nevezések alapján a verseny minden korábbi rekordot megdöntött.     A tavalyinál 10%-kal több egyéni futó nevezett,  a számuk már meghaladta a 8000 főt. 1312 csapat is jelentkezett, így az összlétszám átlendült a 12ezres határon. 

65 országból érkeznek versenyzők, szemben a tavalyi 54-el. 1600 a külföldiek száma, most először Szlovákiából jönnek a legtöbben (155 futó).  Érdekesség, hogy Malajziából, Örményországból, Chiléből, Nepálból, Peruból, Nepálból és Indonéziából is érkeztek futók.

Számos híresség is indul, Kovács Koko István,
aki a SUHANJ! Alapítvány önkénteseinek egyikeként, egy mozgássérült fiatalt kísérve teljesíti a félmaratont. Gál Lilla szülétésétől fogva mozgássérült, a hétköznapokban elektromos székkel közlekedik, vele közösen versenyez az olimpiai bajnok.

Kammerer Zoltán vezetésével indulnak az olimpiai ezüstérmes férfi kajak négyes tagjai. Fut Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is. A verseny rajtja  vasárnap 9 órakor a Városligetben, az Olof Palme sétányon.