Hibátlan rajtra készül az ETO futsalcsapata

2013.09.26. 13:57

Pontveszteség nélkül akar továbbjutni a futsal Európa-kupa győri selejtezőcsoportjából a magyar bajnok Rába ETO. A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a sorozat győri selejtezőcsoportjának mérkőzéseit jövő kedden, szerdán és pénteken rendezik a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.

„A futsal ünnepévé akarjuk tenni az eseményt, így a mérkőzések mellett különböző betétprogramok színesítik majd a rendezvényt” - mondta Drucskó Zoltán, a Rába ETO elnöke, s hozzátette, a csapat célja az, hogy az elitkörben is szerezzen legalább három pontot. „Ezzel nagy esélye lenne arra, hogy jövőre az első kalapból sorsolják.”

A Rába ETO a következő évben elit kört és a Final Fourt is akar rendezni a készülőben lévő új győri sportcsarnokban. A jövő héten ezért a helyszínen mutatják be az európai szövetség (UEFA) küldöttének a csarnok terveit, s vázolják a rendezés lehetőségeit. Jövő pénteken szakmai napot tartanak a selejtező keretein beül, a csütörtöki szünnapon pedig egy minitornát rendeznek.

A selejtező torna programja:

Kedd: Iberia Star Tbiliszi (grúz)–FC Grand Pro Várna (bolgár) 16.30, Rába ETO–KMF Tango Szarajevo (bosnyák) 19.00

Szerda: KMF Tango Szarajevo–Iberia Star Tbiliszi 16.30, Rába ETO–FC Grand Pro Várna 19.00

Péntek: FC Grand Pro Varna–KMF Tango Szarajevo 17.00, Iberia Star Tbiliszi–Rába ETO 19.30