Az év legröhejesebb futballjelenete

2013.10.31. 12:07

Nagyszerű jelenetsort ásott elő az egyik külföldi tévé a hétvégi francia bajnoki fordulóból, amit valószínűleg sokáig mutogatnak még. 

A korábbi sztár, Fabrizio Ravanelli által irányított Ajaccio 1-0-ra vezetett idegenben a Guingamp otthonában. A 61. percben a vendégek elefántcsontparti támadója, Tallo egy belépő után a földön maradt, ráadásul még a labdával is eltalálták. Úgy tűnt, komoly fájdalmai vannak, hordággyal kellett lecipelni a pályáról, úgyhogy az Ajaccio-edző Ravanelli rögtön lépett, a csatár helyett pályára küldte a román Popescut. 

Az addig fejét fogó Tallo ekkor eszmélt, elfelejtette fájdalmait, és a pálya szélén őrjöngeni kezdett, nem értette, Ravanelli miért cserélte le. A kilencvenes években a Juventusban, a Middlesborough-ban és a Marseille-ben is futballozó Ravanelli értetlenül nézett játékosára a másik oldalról. 

tallo fail

Tallo a kispadhoz visszaérve ismét kérdőre vonta edzőjét, aki valószínűleg azzal védekezett, hogy nem tudta, játékosa éppen színészkedik. A vita nem tartott sokáig, a felek kibékültek, a meccset viszont 2-1-re elvesztették, a hazaiak az utolsó öt percben fordítottak.