A kormány 329 millió forinttal támogatja a röplabdásokat

2013.11.20. 18:31

A kormány 2014. június 30-ig összesen 329 millió forint projekttámogatást biztosít a röplabdának, mint a 16 kiemelt sportág egyikének.

    Poór Csaba, Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke a szerdai sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az erről szóló megállapodást kedden írta alá Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkárral. Hozzáfűzte: a szövetség az összegből 140 milliót továbbjuttat összesen 57 egyesületeknek, ebből 30 milliót fordítanak kimondottan utánpótlás-nevelés fejlesztésére.
    Az első két támogatói szerződést szerdán, a Vasas Óbudának a finn LP Kangasala elleni női Challenge Kupa-mérkőzése előtt írta alá Poór Csaba, valamint Markovits László, Vasas SC elnöke, illetve Borbély Csaba, a Fino-Kaposvár férfi együttesének elnökségi tagja.  A megállapodás értelmében a Vasas Óbuda női és a Fino-Kaposvár férfi szakosztálya egyenként 7,5 millió forint klubfejlesztési támogatást kap, és a szövetség a nemzetközi szereplést is támogatja.
    Poór Csaba elmondta, hogy a 329 milliós támogatásból 90 milliót fejlesztésre, a fennmaradó 219 milliót pedig működési-, műhely- és utánpótlás-nevelési támogatásokra fordíthatja az MRSZ. A 90 millióból 50 millióval egy miskolci multifunkciós sportcsarnok építéséhez járulnak hozzá, 40 milliót pedig a strandröplabdával kapcsolatos infrastruktúra-fejlesztésekre kapnak. Az állami támogatás első részleteként idén 109 millióhoz jut a szövetség, ez várhatóan a jövő héten érkezik meg az MRSZ számlájára, a klubok pedig két héten belül juthatnak hozzá a szövetségi pénzekhez.
    Az elnök beszélt arról is, hogy hét hónappal ezelőtt 108 millió forintos mínusszal vette át a szövetség irányítását, ebből a kormány 74 milliót konszolidált, így most még nagyjából 20 milliós adósságot görget az MRSZ. Kiemelte: stratégiájuk középpontjában a klubok megerősítése és a szolgáltatói szövetség megteremtése áll.
    "Ennek első lépéseként a bajnoki szezon előtt 40 százalékkal csökkentettük a csapatok nevezési díját, ilyen 1946 óta most először fordult elő" - tette hozzá.
    Az elnök örömmel számolt be arról is, hogy a budaörsi Destra Kft. révén új szponzort talált a szövetség, a cég két személyautót és három kisbuszt bocsát a szövetség részére. "A sportág 70 éves története során még soha nem volt saját autója a szövetségnek" - mondta Poór Csaba.