Férfi tőrben is a 9. helyért küzdhetnek a magyarok

2013.08.12. 12:39

A női kardhoz hasonlóan férfi tőrben is legfeljebb a kilencedik helyig juthatnak a magyarok a budapesti vívó-világbajnokságon.

A Gátai Róbert, Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Széki Bence alkotta együttesnek annak ellenére nem okozott gondot a brazilok legyőzése, hogy a dél-amerikaiak nyolc hellyel előrébb állnak a világranglistán. A 22 tusos, fölényes siker jó alap volt az oroszok elleni nyolcaddöntős összecsapásra, melyen azonban így is a világ élvonalához tartozó ellenfél számított egyértelmű esélyesnek.

Az első asszót Szabados Gábor megnyerte 5-2-re, majd Gátai vívását követően is még a magyaroknál volt az előny (10-9), de Széki már az oroszok 15-8-as vezetésénél jött le a pástról. A folytatásban aztán lassan nőtt a különbség, igaz az egyes asszókon belül többször is közelebb kerültek a magyarok az oroszokhoz. A negyedik párharcban, egy ilyen részleges felzárkózásnál jegyezte meg Érsek Zsolt, csapatban olimpiai és világbajnoki bronzérmes tőrvívó, hogy "ha hinnének magukban a fiúk, megverhetnék ezt az orosz csapatot".

A harmadik körre Szabados Kristóf váltotta Székit, de ettől nem változott a helyzet, az oroszok magabiztosan nyertek.

"A brazilok ellen hoztuk a győzelmet, amely kötelező volt, még azzal együtt is, hogy világranglistás helyezésük jobb a miénknél. Ha előrébb akarunk lépni, akkor az előttünk állókat is le kell győzni, szükség van az eredményre, hogy a szakág részt tudjon venni külföldi versenyeken - mondta Szabados Gábor. - Az oroszok ellen az volt a helyzet, ami általában a nagy csapatokkal szemben lenni szokott: egy valaki jól vív, a többi azonban nem. Ezúttal én vívtam jól - tette hozzá, majd még beszélt arról, hogy az oroszokkal szemben a versenyhiány miatt kaptak ki. - Mivel mi nem tudunk annyi versenyre elutazni és ott a legjobbak találkozni, mint az igazán menő csapatok, ezért hiányzik a rutin."

Osztotta véleményét Marco Goncalves, a csapat egyik edzője.

"Még nem vagyunk annyira rutinosak, hogy egy ilyen erős csapat ellen győzhessünk, de jövünk előre, ezt jelzi, hogy az Európa-bajnokságon már a legjobb nyolcban tudtunk végezni."
A férfi tőrözők csapatversenyében 26 válogatott indult.

Eredmények:
férfi tőr, csapat:
a 32 között:
Magyarország-Brazília 45-23
a 16 között:
Oroszország-Magyarország 45-26