Széles Sándor jól van

2013.07.31. 14:24

Jól van Széles Sándor, a 200 méteres mellúszásban olimpiai és világbajnoki címvédő Gyurta Dániel edzője, akit kedden hazaküldtek a barcelonai vizes világbajnokságról. A jó hírrel személyesen a mesteredző szolgált szerdán az MTI-nek.

"Szerencsére jól vagyok - reagált Széles Sándor az MTI megkeresésére. - A fekélyem sajnos kiújult, de kaptam gyógyszert, nem súlyos a dolog, augusztus 22-én kell visszamennem kontrollra."

A tavaly az Év edzőjének választott szakember hozzátette, Gyárfás Tamással, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökével tisztázták a helyzetet, majd hangsúlyozta: "A lényeg most az, hogy közösen szorítsunk Dani sikeréért. Én ezt ezúttal a tévé képernyője előtt teszem."

"Reggel felhívtam telefonon Sándort, aki nagy örömömre jól volt. Elmondta, szokott orvosánál a kórházban kitűnő ellátásban részesült. Megígérte, vigyáz magára" - fogalmazott Gyárfás, aki szerint az edző megértette, hogy ami egy vb-n valakivel történik, az nem tartozik a magánszférába.

"Mivel közölte, hogy jól van, felvetettem: nincs-e szándékában visszatérni Barcelonába. Nyíltan megmondom: nagy örömömre azt válaszolta, most már inkább otthon marad, onnan szorít tanítványáért, Gyurta Daniért" - folytatta a MÚSZ első embere, akit a múlt hét végén a katalán fővárosban a nemzetközi szövetség (FINA) alelnökévé választottak.

Gyárfás közlése szerint Széles hangsúlyozta, hogy nyombélfekélye van, ez újult ki. A sportdiplomata hozzáfűzte: "Én tényleg nem tudom, hogy ezt mi mindentől lehet kapni."